Meghalt egy hétéves fiú Tajvanon, miután judoedzője 27-szer csapta oda a birkózószőnyeghez.
A csak Huangként megnevezett fiú már az edzésen rosszul volt, hányt is, könyörgött az edzőnek, hogy ne rajta mutassa be a fogásokat, de nem hatotta meg az edzőt. Edzője Ho, számos alkalommal felszólította, hogy álljon fel és menjen újra.
A fiú egy adott pillanatban eszméletlen állapotba került, azonnal mentőt hívtak hozzá és kórházba vitték.
A Feng Yuan Kórház orvosai szerint a fiú úgy nézett ki, mintha autóbaleset áldozata lett volna. Súlyos koponyaűri vérzésben szenvedett, az orvosok sürgősségi kraniotómiát hajtottak végre rajta.
Az orvosok szerint a kisfiú élete végéig vegetatív állapotban élt volna tovább, ennek ellenére csekély esélyt adtak neki a túlélésre.
Mivel a pulzusa és a vérnyomása is folyamatosan csökkent, a szakemberek úgy döntöttek, hogy leveszik a gépekről az április 21. óta mesterséges kómában lévő fiút. Csupán 7 éves volt.
„Még mindig emlékszem arra a reggelre, amikor iskolába vittem. Rám nézett és azt mondta, ‘Mama viszlát’. Estére már így láttuk viszont” – mondta a megtört édesanya a BBC-nek.
A hírek szerint a gyerek nem volt jártas a judoban, két héttel a tragikus eset előtt ment el órára.
Az edző ellen most halált okozó testi sértés vádjával indult eljárás, akár élete végéig is börtönben ülhet.