Honnan tudhatod, hogy az a személy, akivel randevúzol, valóban a megfelelő partner a számodra? A tettek mindent elárulnak, ha tudod, mire kell odafigyelned. A következő 12 jel alapján megtudhatod, ha valaki jó potenciális partner lehet, és arra vonatkozóan is kaphatsz némi támpontot, hogy ő is ugyanúgy érez-e irántad.
1. Olyan érzés, mintha már ismernétek egymást egy ideje
A dolgok jól működnek köztetek, és egyikőtök sem tud betelni a másikkal. Úgy tűnik, mintha már régóta ismernétek egymást, és a partnered nagy érdeklődést mutat irántad. Ez jó jel.
Amikor a párod mindent tudni akar rólad, és aktívan próbálja felfedezni a személyiséged mélyebb rétegeit, az annak a jele, hogy komolyan gondolja a kapcsolatot.
2. A legjobbat hozza ki belőled
Amikor együtt vagytok, jól érzed magadat, és nem ragadsz le annyira a saját gondolataid között. Szereted ezt az érzést, és azt, ahogy megnyilvánulsz ebben a kapcsolatban.
3. Jól működik köztetek a kommunikáció
Még akkor is, ha meg kell beszélnetek bizonyos dolgokat a kapcsolatotokról, úgy találod, hogy figyel rád, türelmesen meghallgat, és valóban meg is ért téged. Ha összevesztek, soha nem büntetne a hallgatásával, ehelyett inkább nyíltan és közvetlenül megbeszéli veled a dolgokat.
Nem kell a sorok között olvasnod és találgatnod, ahogy neki sem, mert mindketten nyíltak és őszinték vagytok egymással. Megértitek egymást, és ettől sokkal könnyedebb a kapcsolatotok. Nem kell kételkedned, csak bízz abban, amit érzel.
4. A testbeszéde mindent elárul
Még ha olyasvalakivel is randizol, aki úgymond csendes típus, és nehezebben fejezi ki az érzéseit, a testbeszéde könnyen elárulhatja, hogy érez.
Ha például rád mosolyog egy zsúfolt helyiségben, megfogja a kezedet az autóban, vagy az utcán, vagy egyszerűen csak melletted marad, miközben főzöl, hogy beszélgessetek, ezek a finom jelek arról árulkodnak, hogy beléd szeretett, még ha nem is mondta ezt ki szavakkal.
5. Figyelmes és nagylelkű veled
Nem feltétlen a nagy romantikus gesztusokra kell gondolnod, sokkal inkább arra, hogy odafigyel rád, emlékszik bizonyos dolgokra, és anélkül is megteszi azokat, hogy kérned kellene.
Lehet, hogy meglep a kedvenc finomságoddal, vagy készít egy gyors vacsorát, mert tudja, hogy sokáig dolgoztál, és valószínűleg nem volt időd enni. Ezekkel a gesztusokkal nem lenyűgözni próbál téged, sokkal inkább arról van szó, hogy gondol rád, és pontosan az a figyelmes és szerető partner, akit megérdemelsz.
6. Igazi köteléket érzel kettőtök között
Ez az érzés valószínűleg kölcsönös. Megtaláltátok a közös alapokat, és erre építkezve különleges köteléket alakítottatok ki. Amikor együtt vagytok, nyugodtan önmagad lehetsz, mert tudod, hogy elfogad és szeret téged, minden ítélkezés nélkül.
7. Folyamatosan gondol rád, és ezt tudatja is veled
Akár a munkahelyén, vagy a barátaival van, gyakran eszébe jutsz, és ha van egy szabad pillanata, küld neked egy üzenetet, csak, hogy tudassa ezt veled. Ha valaki nem tud téged kiverni a fejéből, az annak a jele, hogy beléd szeretett.
8. Nemcsak a szerelmed, de a legjobb barátod is
Mindketten úgy érzitek, hogy a másik a „kedvenc emberetek.” Korábban nem is sejtetted, hogy lehetséges ennyire jól érezni magadat valaki mellett, és ilyen erősen szeretni valakit. Lehet, hogy mindig megnevettet, vagy a gondtalan hozzáállása téged is megnyugtat.
Élvezitek az együtt töltött időt, legyen szó akár egy romantikus randiról, vagy csak arról, hogy együtt intéztek el néhány teendőt – minden jobb, ha együtt vagytok.
9. Hasonló az értékrendetek
Bár lehet, hogy az apró dolgokban, például a kedvenc zenétekben vagy ételetekben eltér az ízlésetek, de ugyanazokat az alapvető értékeket tartjátok fontosnak.
Legyen szó akár oktatásról, pénzről, gyerekekről, karrierről, családról vagy politikáról, egyetértetek az alapvető kérdésekben, még ha bizonyos esetekben más fontossági sorrendet is állapítotok meg az egyes területek között.
Amint megértitek, hogy hasonló értékrenddel rendelkeztek, természetes módon egymásba szerettek, és harmonikus kapcsolatot tudtok kiépíteni ezeknek a szinkronicitásoknak köszönhetően.
10. Kölcsönösen támogatjátok egymást álmaitok elérésében
Ha például egyikőtök még a tanulmányait folytatja, miközben a másik fél a karrierjét építi, vagy valamilyen átmeneti időszakhoz érkeztetek egy munkahelyváltás, esetleg előléptetés miatt, támogatjátok egymást akkor is, amikor a felelősségek és kötelezettségek miatt nem tudtok együtt lenni. Ez olyan áldozat, ami a szeretet egyértelmű bizonyítéka.
Bár pillanatnyilag nem érzitek jól magatokat, mert hiányzik az együttlét, ez a rugalmasság és kölcsönös támogatás hosszú távon azt mutatja, hogy elkötelezettek vagytok egymás iránt.
11. Mély, intim beszélgetéseket folytattok
Szeretitek átölelni egymást, amikor a jövőről beszélgettek? Mindketten nagy becsben tartjátok a pillanatokat, amikor egymás szemébe néztek, és úgy érzitek, hogy összekapcsolódtok? Ha az intimitás ezen része mindkettőtök számára ugyanolyan fontos, akkor a kapcsolatotoknak van jövője.
12. Gondoskodik róla, hogy érezd magad
Ha valaki szerelmes, az rendkívül odaadó és kedves a maga módján. Figyelmesen meghallgat, és kíváncsi a véleményedre. Időt és energiát szán rád, ha valami felzaklat téged, és készen áll, hogy átöleljen, amikor csak szükséged van rá.
Mindent jobbá tud tenni, és pontosan azt adja meg neked, amire szükséged van. Ez arra utaló jel, hogy beléd szeretett, még ha nem is mondta ezt ki.