Egy igazi férfi mindig képes meghódítani a szerelmét, feleségét. Ki tudja fejezni, hogy párja mennyire fontos számára, még azután is, hogy elnyerte választottja szívét. Egy házasság csak akkor boldog, ha a nő boldog. Troy Stoneking 25 évnyi házasság után fogta fel, hogy mennyire fontosak egy boldog párkapcsolatban az apró kis örömök, ajándékok.

“Nem vagyok tökéletes, vannak hibáim, de mindent megteszek azért, hogy jó férj legyek” – mondta Trou a BrightSide oldalnak.
A férfi úgy gondolja, hogy a következő 10 szabály betartásával minden férfi boldoggá tudja tenni párját, feleségét. Szóval uraim, figyelem!
1. Végezz ház körüli tevékenységeket, ha csak aprókat is
Például takarítsd ki az autót, mosogass el, vagy tedd helyre a szennyes ruháidat. Az apró dolgokon múlik a legtöbb.
2. Figyelj oda, hogy mire van szüksége, mit szeretne
Mindig kérdezd meg, hogy mit szeretne vacsorázni, hova szeretne menni hétvégén. Ezzel a nő azt érzi, hogy ő az első, figyelsz rá, tiszteled őt.
3. Hallgasd meg
Mikor egy nő beszélni akar veled, figyelj oda rá, főleg ha fontos dolgokat akar mondani. Néha csak annyi kell, hogy végighallgasd, és attól ő már jobban érzi magát.
4. Viselkedj vele szépen
Ne emeld fel a hangodat, mert attól a nő megijed, és elbizonytalanodik. Inkább gondolj arra, hogy mennyire szereted, milyen jó, hogy ott van melletted. Becsüld meg.
5. Beszélj vele szépen
A feleségem sok bókot, kedves szót kap tőlem minden nap. És ez jó hatással van a közös életünkre.
6. Légy felelősségteljes
A problémák szőnyeg alá söprése semmire sem megoldás. Igen, mindenkinek ki kell vegye a részét a családi dolgokból, és a problémákat meg kell oldani, mert ha halasztgatjuk, még nagyobb gubanc lesz belőle.
7. Hallgasd végig, kérj bocsánatot, és hozd helyre a hibákat
Nem szabad elmenekülni a gondok elől, és ha úgy is érzed, hogy egy veszekedés során neked van igazad, törekedj a kompromisszumra és kérj elnézést. Ez egy bevált módszer.
8. Kérd ki a véleményét
Ha valami döntést kell meghoznod, ami ha csak téged érint is, kérd ki a feleséged véleményét, ne kerüld őt meg.
9. Támogasd az álmait
Születésnapjára a feleségemet beírattam egy kezdő festő tanfolyamra, mert imád festeni. Odáig volt az örömtől.
10. Mond ki: szeretlek
Nem nehéz, öleld át, és mond ki ezt az egyszerű szót.