2 éve nem vásárolt semmi újat: az anyuka, aki be akarja bizonyítani, hogy pénz nélkül is lehet gyereket nevelni

Egy brit édesanya 3 éve semmi új dolgot nem vásárolt, mert szerinte pénz nélkül is fel lehet nevelni három gyereket!

Egy Angliában élő, 34 éves, három gyerekes édesanya elhatározta, hogy semmiféle új holmit, eszközt nem fog vásárolni, az élelmiszeren és a higiéniai eszközökön kívül, mert szerinte így is fel lehet nevelni boldogságban, harmóniában a gyerekeket.

Katie Musgrave még 2016 decemberében határozta el, hogy a családja, gyerekei boldogsága nem függhet a pénztől, attól, hogy milyen használati tárgyra mennyit költenek – számolt be az esetről az indepedent.co.uk.

A gyerekek csak olyan ruhákat viselnek, amelyeket már korábban használtak, de még jó állapotban vannak, és más családoktól kapták adományként. A játékok többsége is a régiek közül való, nem kell újat venni, hiszen azokkal is ugyanúgy tudnak játszani a gyerkőcök.

Karácsonykor Katie arra ösztönzött mindenkit, hogy saját kezűleg készített ajándékokkal lepjék meg egymást, ezáltal is sok pénzt megspórolva.

“A gyerekek szép, saját díszekkel kölcsönöztek ünnepi hangulatot a lakásban, amelyek szinte semmibe nem kerültek” – mondta az asszony, aki karácsonyra turkálókból vásárolt játékokkal lepte meg az 5 éves Elizát, a 3 éves Ariadne-t és a 11 hónapos Daniel.

A lányok kirakóst és mikroszkópot kaptak, a közel egyéves kisfiú pedig egy kis teleszkópnak örülhetett.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy az Instagrammon.




Comments Closed

Top