Volodimir Zelenszkij vitatta Donald Trump amerikai elnök azon felvetéseit, miszerint az USA 500 milliárd dollárt adott Ukrajnának, és ellenezte azt az elképzelést, hogy „ásványkincsekkel fizessék vissza” azt, mondván, hogy szerinte ez nem egy komoly beszélgetés tárgya – számol be róla a The Guardian.
Másrészt az ukrán államfő azt is hozzátette, hogy hajlandó „egy olyan komoly dokumentumon” dolgozni, ami „biztonsági garanciákat” is tartalmaz. „Rendben, kössünk üzletet…. De biztonsági garanciákra van szükségünk” – fogalmazta meg egy esetleges megállapodással kapcsolatban.
Azt is elmondta, hogy kész nyilvánosságra hozni az amerikai javaslatot, bár megjegyezte, hogy szerinte ez nem segítené a kapcsolataikat. „Ez a dokumentum még nincs kész. Ez kívül esik a hatáskörömön, kívül esik Ukrajna alkotmányán és törvényein” – fogalmazott az ukrán elnök.
De, ami Zelenszkij szerint a legfontosabb, „egy szó sincs benne a biztonsági garanciákról.”
„Mindannyian győzelmet akarunk, és azt akarjuk, hogy Trump nyerjen, és azt akarjuk, hogy Ukrajna nyerjen, mindannyian sikert akarunk elérni. De itt semmi sem világos. Állapítsuk meg a százalékokat. Szóval ez volt az én javaslatom. De én Ukrajnát védem. Nem tudom eladni. Nem tudom eladni az államunkat” – magyarázta.
Az ukrán elnök szombaton jelentette be, hogy nem hajlandó aláírni az Egyesült Államokkal az ukrajnai ásványkincsekről szóló megállapodást, mondván, hogy az ebben a formában „nem védi meg” az országát.