KuriózumValóban így hívták Jézus és Mária Magdolna fiait?

Valóban így hívták Jézus és Mária Magdolna fiait?

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Jézusnak és Mária Magdolnának két gyereke volt – jelentette be a héten Barrie Wilson professzor és Simcha Jacobovic író, akik azt ígérték, hogy szerdán a gyerekek nevét is közzéteszik. A bejelentés nem maradt el, a szerzőpáros szerint Ephraimnak és Manassénak hívták Jézus és Mária Magdolna közös gyerekeit.

jezus-maria-magdolna

A bejelentés alapja egy 1500 éves dokumentum, amit a British Library-ben találtak, és a sajtó máris az ötödik evangéliumként emlegeti. A British Museum még 1847-ben vásárolta meg a kéziratot egy egyiptomi kolostortól, keletkezési idejét pedig a 6. századra teszik.

A Telegraph szerint a szöveg az ószövetségbeli Józsefről és Aszenáthról szól, ám Wilson professzor és szerzőtársa szerdán megjelent, Az elveszett evangélium könyve szerint a két név valójában egy titkos kód, ami valójában Jézust és Mária Magdolnát takarja, akiknek gyerekeit Ephraimnak és Manassénak hívták.

A szerzők azt is állítják, hogy maga Mária Magdolna is istenség, egyházfő és messiás volt. Úgy jutottak erre a következtetésre, hogy angolra fordították azt a szerintük titkos üzenetet, amit a fordító rejtett el a szövegben. A dokumentumot egyébként röntgennel is átvilágították.

A könyvből az is kiderül, hogy Szűz Mária az Újszövetség állításaival ellentétben Jézus felesége és nem anyja volt, valamint arról is értesülhetünk, hogy Jézus ellen már halála előtt 13 évvel merényletet követtek el. Az anglikán egyház nem tulajdonít különösebb jelentőséget a könyvnek, egyszerűen karácsonyi szenzációhajhászásnak és félreinformáló irománynak nevezi, de Diarmaid MacCulloch oxfordi történész viszont egyszerűen badarságnak nevezte a dokumentumot.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek