A karácsony közeledtével minden évben újabb és újabb elméletekkel állnak elő egyes kutatók Jézus életével kapcsolatban. Ezúttal Barrie Wilson professzor és Simcha Jacobovic író talált egy 1500 éves dokumentumot a British Library-ben, és a szöveg fordítása szerint Jézus Krisztus feleségül vette Mária Magdolnát, aki ráadásul gyerekeket is szült neki.
A dokumentumot sokan „elveszett evangéliumnak” nevezik, pedig fél évezreddel Jézus halála után keletkezett. A kutatók szerint a szöveg ugyan 6. századbeli, ám egy jóval korábbi görög szöveg fordítása.
A dokumentumból kiderül, hogy Szűz Mária az Újszövetség állításaival ellentétben Jézus felesége és nem anyja volt, Jézus pedig Mária Magdolnát is feleségül vette. Egy másik állítás az, hogy Jézus ellen már halála előtt 13 évvel merényletet követtek el.
A merényletre Nikosz Kazantzakisz görög író is utalt a Krisztus utolsó megkísértése című regényében, ahogy Dan Brown is említette a da Vinci-kódban. A British Library-ben talált dokumentum ugyan 200 éve ismert, ám csak most fordították le. Az Independent birt lap szerint a kutatók szerdán újabb információkkal állnak elő, akkor Jézus gyerekeinek nevét is nyilvánosságra hozzák.
Diarmaid MacCulloch oxfordi történész viszont egyszerűen badarságnak nevezte a dokumentumot, amelyet az anglikán egyház is kitalációnak minősít. A történész szerint a dokumentum minden, csak nem autentikus történeti forrás, és inkább Dan Brown fikciós munkáihoz áll közelebb.