AktuálisOroszország és az USA Ukrajnáról tárgyalt - Zelenszkij őrjöng, amiért kihagyták őt...

Oroszország és az USA Ukrajnáról tárgyalt – Zelenszkij őrjöng, amiért kihagyták őt a buliból

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Négy és fél órás tárgyalás után, kedden véget ért az évek óta első alkalommal megszervezett amerikai-orosz csúcstalálkozó. Moszkva küldöttei szerint a megbeszélések „komolyak” és „pozitívak” voltak, míg az amerikai fél bejelentette, hogy két csoportot állítanak fel az ukrajnai háború megállítására irányuló tárgyalások megkezdésére – számol be a Reuters és az AFP. Az ukrán elnök, aki a terv szerint szerdán utazott volna Rijádba, lemondta a szaúd-arábiai látogatását, és elítélte az „Ukrajnáról Ukrajna nélkül” folytatott tárgyalásokat.

Volodimir Zelenszkij ragaszkodott hozzá, hogy az Ukrajnáról folytatott „tárgyalásokat nem a hátunk mögött kellett volna lebonyolítani”, és kihangsúlyozta, Ukrajna nem enged Moszkvaultimátumainak”. Egy magas rangú ukrán tisztviselő is bírálta Donald Trump amerikai elnököt, amiért Ukrajna nélkül indított tárgyalásokat Oroszországgal – tudta meg az AFP.

„Még a háború kezdete előtt mind (Barack) Obama, mind (Joe) Biden (korábbi amerikai elnökök) beszélgetést folytattak Putyinnal mindenkiről anélkül, hogy mindenkit meghívtak volna, Európáról Európa nélkül, és Trump csapatából valaki most ugyanerre az elvre vezette rá őt. Ez csak táplálja Putyin étvágyát” – nyilatkozta a francia hírügynökségnek egy névtelenséget kérő magas rangú ukrán tisztviselő.

Mint ismert, az orosz-amerikai terv új választásokat szorgalmazna Ukrajnában, a konfliktus megoldásának kulcsfontosságú lépéseként – nyilatkozta Jacqui Heinrich, a Fox News fehér házi tudósítója. Miközben Putyin és Trump a béketerven dolgoztak, Ukrajna elnöke Törökországban tartózkodott Erdogan elnökkel – adta hírül a BBC.

Zelenszkij továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajnának részt kell vennie minden béketárgyaláson, ami őt érinti: „Ukrajnának, Európának – és ez magában foglalja az Európai Uniót, Törökországot és Nagy-Britanniát – részt kell vennie a tárgyalásokban és a szükséges biztonsági garanciák kidolgozásában Amerikával” – érvelt az államfő.

„Azt akarjuk, hogy minden tisztességes legyen, és hogy senki ne döntsön semmit a hátunk mögött… Minket nem hívtak meg arra az orosz-amerikai találkozóra Szaúd-Arábiába. Meglepetés volt számunkra, ahogy sok más ember számára is. A médiából értesültünk róla” – tette hozzá Zelenszkij.

Ukrajna területéről pedig így nyilatkozott „bármilyen nehéz is nekünk, Ukrajna nem fogja jogilag elismerni az Oroszország által megszállt területeket. A kelet a miénk, a Krím a miénk, és minden más város és falu, amely fontos számunkra. Tudjuk, hogy az USA és több európai partnerünk nem támogatja NATO-tagságunkat. Úgy gondolom, ez Oroszország egyik legnagyobb vágya, és teljesen elégedett ezzel az eredménnyel” – véleményezett Zelenszkij, aki azt is elárulta, március 10-re halasztotta a szerdára tervezett szaúd-arábiai látogatását.

Ami a rijádi találkozót és az előzményeit illeti, a CNN így kommentálta a helyzetet: azzal, hogy Donald Trump elküldte csapatát, hogy tárgyaljon a békéről Vlagyimir Putyin küldöttségével, mielőtt konzultált volna Európával, az európai vezetőkre hagyta, hogy egyedül találjanak maguknak szerepet az ukrajnai háború befejezése körüli diplomáciai munkában. Az Ukrajna jövőjéről szóló tárgyalások első szakaszára kedden, február 18-án került sor anélkül, hogy Ukrajnát vagy Európát meghívták volna.

A rijádi csúcstalálkozó keretében az Egyesült Államok és Oroszország négy elvben állapodott meg – közölte kedden Marco Rubio, amerikai külügyminiszter. Ezek közé tartozik a két ország nagykövetségeinek újranyitása Moszkva és Washington fővárosában, egy magas szintű csoport kinevezése az USA részéről az ukrajnai háború befejezésének elősegítésére, tárgyalások megkezdése arról a „geopolitikai és gazdasági együttműködésről”, amelyet az ukrajnai háború befejezése kínálhat az USA és Oroszország számára, és végül a gyűléseken résztvevő felek elkötelezettsége annak biztosítására, hogy a tárgyalások eredményesen haladjanak.

Zelenszkijen kívül más európai vezetők is reagáltak Trump és Putyin „privát” találkozójára. Az Európai Bizottság vezetője például azt közölte Keith Kellogg, amerikai Ukrajna-Oroszország megbízottnak, hogy „most kritikus pillanat” a háború szempontjából, és hogy a megoldásnak „tiszteletben kell tartania Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását”.

John Healey, brit védelmi miniszter pedig úgy nyilatkozott, az ukrajnai háború befejezésére irányuló erőfeszítések „a fenyegetettség új korszakát” hirdetik. Kína azt fűzte hozzá, hogy elvárja, hogy az ukrajnai háborúval kapcsolatban álló „valamennyi fél” együtt üljön le a béketárgyaló asztalhoz.

Mint ismert, Volodimir Zelenszkij elnök kedden Ankarában tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, Ukrajna nem engedett Oroszország ultimátumainak, amikor Moszkva három évvel ezelőtt teljes körű inváziót indított, „és nem fog (most sem) engedni. Oroszország megtámadta Ukrajnát, és nem volt más választásunk, mint fegyvert ragadni és megvédeni magunkat. És nem volt diplomácia, mert Oroszország támadott, éjszaka támadta meg Ukrajnát, az ukránok pedig fegyvert ragadtak és elkezdték megvédeni az országukat” – nyilatkozta Zelenszkij a török fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

Az ukrán államfő hozzátette: Moszkva nem sokkal az invázió megindítása után azt követelte, hogy Ukrajna csökkentse csapatainak számát, és engedje meg Moszkvának, hogy „pro-ukrán vezetést” telepítsen Ukrajnába.

„Ha a legnehezebb pillanatban nem fogadtuk el mindezeket az ultimátumokat, akkor miért gondolják azt, hogy Ukrajna most megteszi?” – érvelt az elnök. Zelenszkij azt is kihangsúlyozta, nem hajlandó aláírni semmilyen megállapodást, amelyről Kijev részvétele nélkül tárgyalnak. „Ukrajna nélkül nem hozunk döntést Ukrajnáról” – jelentette ki.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek