Ha a sötét gondolatoktól szeretnél menekülni, ráadásul hatékonyan, nincs más dolgot, mint papírra vetni szóról szóra ezeket, majd a szemeteskukába dobni mindenestől – állítják az Ohio-i Egyetem tudósai.
A kutatást három kísérlettel igazolták. Az első kísérlet 83 önkéntes egyetemista bevonásával történt, akiket arra kértek, hogy pozitív-negatív testi tulajdonságaikat egyaránt jegyezzék fel egy lapra. Az egyik csoport arra kértek az önkénteseket, hogy az irományt a szemétbe dobják, a második csoport pedig tartsa magánál és egymást között átcserélve javítsák ki a nyelvtani hibákat. A két csoportot ezután arra kérték, hogy szóban is méltassák véleményüket saját magukról. Az eredmény az lett, hogy az első csoport, aki elsózta az irományt, nem tágított a véleményétől, míg akik maguknál tartották, némi-nemű korellációt, azaz hajlamosak lettek volna megváltoztatni véleményüket. Ez a jelenség megfigyelhető volt mind a negatív, mind a pozitív értékeléseket leadó hallgatók esetében.
A második kísérletben a résztvevők egy, a legtöbb ember által pozitívnak ítélt témát kellett méltassanak. A tanulmány ezen részében három csoportra osztották a hallgatókat: volt aki el kellett dobja az írást, volt aki le kellett tegye az asztalra, és volt aki szabadon kisétálhatott a teremből minden kifogás nélkül – de magánál kellett tartsa a papírt.
Azok, akik eldobhatták az írást semmilyen kompromisszumra nem voltak hajlandóak véleményükkel kapcsolatban, akik a teremben hagyhatták már csak részben voltak hajlamosok tartani magukat véleményükhöz, a harmadik csoport, aki magával vihette, jelentős korrelációt tanúsított a leírt és az elmondott véleménnyel kapcsolatban.
A harmadik kísérlet keretében negatív gondolatokat kellett írjanak egy számítógépes dokumentumba. A résztvevők egy része le kellett törölje azt, míg mások meg kellett őrizzék, azaz el kellett mentsék. Az eredmények azt mutatták, hogy akik letörölhették írásukat, sokkal kevésbé váltak általa befolyásolhatóvá a negatív tartalommal szemben, míg a második csoport jelentős korrelációt mutatott – ismét.
Végső következtetésként elmondható, hogy a csupán elképzelt meggyőződés, hogy igen is ez és ez a dolog nem fog engem befolyásolni, sokkal kevesebb gyakorlati hasznot hoz a valóságban, mint a tényleges, kézzel tapintható cselekedet, amikor terhelő gondolatainkat kvázi lehúzzuk a WC-n.