Vannak azok a dolgok, amelyektől már kiskorunkban megtanítanak óvakodni. Ez azonban nem minden esetben jó döntés, mert van amire a valóságban szükségünk van. Ilyen például a csalódás is. Zsenge korunktól fogva belénk nevelik, hogy milyen fontos az, ha engedelmesen eleget teszünk az elvárásoknak. Különben csalódást okozunk szüleinknek. Ez jó addig, míg nem rendelkezünk saját személyazonosságival és nem növünk fel, igaz, a kettő nem feltétlenül jár együtt.
Természetesen egy gyereknek terelgetésre van szüksége, hogy ne térjen le az egyenes útról. Sem a szellemi képessége, sem az élettapasztalata nem elégséges ahhoz, hogy egyedül döntéseket hozzon. Amit azonban senki nem mond el nekünk, hogy a felnőttkor, és az ezzel járó „érettség” feljogosít arra, hogy te döntsd el mit szeretnél kezdeni magaddal, és egyúttal az életeddel is. Ez pedig azt feltételezi, hogy elfogadod: te is fogsz másoknak, és neked is fognak csalódást okozni.
Tulajdonképpen mi is a csalódás? Két alanyunk van ugye, a csalódott, és a csalódást okozó. De kié a felelősség? Lássuk csak. Van a csalódott személy, vagyis az az illető, aki saját elvárásai alapján építi fel a forgatókönyvet. Aztán van a csalódást okozó személy, aki saját, ezektől eltérő vágyai, értékrendje vagy elvei szerint éli az életét. A csalódás akkor lép fel, amikor a csalódott álma eltér attól a valóságtól, amit a csalódást okozó nyújt. Ez tehát az első indok, amiért jó a csalódás: jelzi, hogy igazítani kell az elvárásokon. Mindazon, amit én várok el másoktól, és amit más vár el tőlem. Ebből a szemszögből, a csalódás nem jelenti a világvégét, csak a várakozások közti eltérést, ugyanakkor lehetőséget ad igazodni a valósághoz.
Mire jó még a csalódás? Segít a személyes fejlődésben. D. W. Winnicot pszichoanalitikus szerint, ha a szüleink tökéletesek lennének, nekünk már nem volna semmilyen indítékunk arra, hogy megpróbáljuk túlszárnyalni őket. Más szóval, ha nem csalódsz, elveszítheted a motivációt, hogy túllépd saját határaidat, hogy fejlődj. Nem arról van szó, hogy csalódást okozni, vagy csalódni boldogság és öröm lenne. Mindössze annyi, hogy bármennyire is kellemetlen olykor, ez egy természetes folyamat.
Bármennyire fáj vagy kényelmetlen, ez elkerülhetetlen. Ha elfogadjuk ezt a szemlélet, akkor jöhet a következő lépés. Ahelyett, hogy elkerüljük, megtanulunk szembenézni vele, és ezáltal csökken a ránk gyakorolt hatása. Így jutunk el oda, hogy a csalódásra való megfelelő reakcióval és magatartással megtanuljuk a csalódások okozta szenvedést takaréklángon tartani. Merthogy igen, lényegében nem is a csalódás önmagában jelent problémát, hanem a hozzá kapcsolódó viszonyulásunk.
Végül eljutunk ahhoz a ponthoz, hogy mit kell tennünk, ha csalódás ér?
Az első helyen az áll, hogy beszélj róla. Vagyis arról, hogy mit vártál, és mit kaptál cserébe. Vagy, hogy mit tudsz te nyújtani ahelyett amit ígértél, vagy amit vártak tőled. Talán kellemetlen és nehezedre esik, de sokkal kellemetlenebbek lesznek a mellékhatásai annak, ha megpróbálod beseperni a szőnyeg alá. A parázs bármikor újra lángra lobbanhat.
A másik fontos dolog, megtanulni, hogy másnak is joga van a saját szemszögéből szemlélni a dolgokat. Szeretjük azt kapni, amire vágyunk, és ha saját nézeteinkről van szó, egy picit sem akarunk tágítani. Ez a csalódás alapja. Ha elmegyünk egymás mellett. Legyünk nyitottabbak, és fogadjuk el a másik oldal véleményét is. Aztán kössünk újabb alkut az elvárásokat illetően, attól függetlenül, hogy melyik táborhoz tartozunk, a csalódott, vagy a csalódást okozó.
És nem utolsósorban legyünk képesek félretenni a haragot. Nemcsak, hogy szeretjük megkapni, amire vágyunk, hanem még háborgunk is egy sort, ha ez nem következik be és frusztráltak leszünk. A frusztráció hátterében gyakran fájdalom áll. Vagy félelem. Tegyük félre, várjuk ki míg elmúlik, és vessünk egy pillantást a dolgokra higgadtan. Türelemmel és megértéssel.
Nem létezik eredetétől fogva jó vagy rossz dolog. Csak dolog létezik. A különbség köztük, hogy te mit hozol ki belőle. Tehát, te mit akarsz kihozni a csalódásaidból?
