A pszichoterápia segítségével könnyebben túljuthatunk az akadályokon, és építhetünk fel egy új, reményteli és szebb jövőképet. Néha azonban szükségünk lehet arra, hogy valaki támogasson döntéseinkben, vagy csak egyáltalán ott legyen mellettünk, amikor oly nehéz megtenni azt a bizonyos lépést.
Az alábbi történet megerősíthet abban, hogy nem vagyunk egyedül az életben, és ne féljünk segítséget kérni, ha úgy érezzük, hogy nincs erőnk lépni.
Gyerekkoromban mindig nagyon vágytam arra, hogy legyen egy testvérem, akivel játszhatok. Aztán, amikor felnőtt lettem, vágytam rá, hogy legyen egy gyerekem. Sok kapcsolatom volt, de valahogy sehogy nem találtam azt a személyt, akivel el tudtam volna képzelni a közös jövőt, és azt, hogy családot alapítsunk. Egy nap, amint egy kávézóban üldögéltem, összetalálkoztam “Vele”. Magas volt, jóképű, és végtelenül kedves.
Odaült az asztalomhoz, és elkezdtünk beszélgetni, nagyon gyorsan repült az idő, és olyan jól éreztük magunkat, hogy észre sem vettük, hogy már órák óta beszélgetünk. Egy idő után összeházasodtunk, lett közös otthonunk, és megszületett imádott gyerekünk. Nagyon boldogok voltunk, azonban egyik napról a másikra hirtelen valami megváltozott.
Egy idő után a férjem nem segített már sem a gyereknevelésben, sem a házimunkában, semmiben nem segített, és már nem nagyon értettük meg egymást. Semmi sem tetszett neki, amit csináltam, kiabált, szidott, állandóan veszekedtünk.
Reménykedtem, hogy ha türelmes leszek, minden meg fog változni, hiszen most biztosan a sok munka terheli. Azonban a dolgok egyáltalán nem változtak, sőt, minden egyre rosszabb lett. A férjem egyik kollégájától megtudtam, hogy munkahelyi kiszállásra hivatkozva a férjem tulajdonképpen egy nővel töltötte az idejét, és sokszor panaszkodik arról, hogy otthon egyáltalán nem mennek rendben a dolgok.
Teljesen kiborultam, mikor megtudtam, hogy mi történik a hátam mögött. Se elválni, se együtt élni nem tudtunk már tovább a férjemmel, de szerettünk volna közös nevezőre jutni, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk pszichoterápiára.
Muszáj volt segítséget kérnünk, hogy eldöntsük, van-e tovább közös jövőnk. Ekkor jöttünk rá, hogy egy olyan rendszerben nőttünk fel, amely a szülők által megélt traumákból építkezett. Igen nagy hatással volt ránk a szüleink csalódottsága, a negativizmusa, és az, hogy soha nem a megoldást keresték, hanem inkább beletemetkeztek a fájdalomba. Azt láttuk, hogy a problémák meghatározták a viselkedésüket, és abban nőttünk fel, hogy provokáltuk egymást, élcelődtünk, és nem az együttműködésre törekedtünk.
A pszichoterápiás foglalkozások által sikerült megértenünk a gyökereinket, rájöttünk, hogy miből fakadnak a problémáink, és nagyon sok kérdésre választ kaptunk a kérdéseinkkel kapcsolatban. Megszabadultam a félelmeimtől és a kétségeimtől, végre újra bízni tudtam az életben, boldog voltam, és visszataláltam önmagamhoz. Ezáltal rendeződött a férjemmel való viszonyom is, és ő is visszatalált hozzánk, és végre újra boldog családi életet élhetünk.
