Szombaton lesz az idei év legfényesebb és legnagyobb holdtöltéje – a szuperholdnak is nevezett jelenség akkor következik be, amikor a Hold perigeumba, azaz pályáján legközelebb kerül bolygónkhoz.
Most mindössze 356 995 kilométerre halad el a Föld mellett, holott az átlagos távolság 384 402 kilométer. A legutóbbi szuperhold 2011 márciusában volt – olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon. Ráadásul nemcsak a legkisebb távolság esik egybe a holdtöltével, hanem az idén ez a legrövidebb perigeum.
Mivel a Hold pályája nem tökéletes kör alakú, a perigeum távolságában 3 százalékos ingadozás figyelhető meg. Ennek köszönhetően a Hold fényessége a szokásosnál 16 százalékkal lesz nagyobb. November 28-án viszont, amikor a holdtölte az apogeummal esik egybe, vagyis égi kísérőnk pályáján a lehető legnagyobb távolságra kerül a Földtől, a Holdat szokatlanul kicsinek és homályosnak látjuk majd.
A tudósok szerint a szuperhold ellenére sem kell tartani rendkívüli eseményektől. A Hold és a Föld közötti távolság kis változásai nem elegendők ahhoz, hogy földrengést, vagy extrém árapályjelenséget váltsanak ki.
Forrás: MTI