Akit az egész világ csak Joszif Sztálinként ismer, Joszif Visszarionovics Dzsugasvili néven született 1879. december 21-én, a grúz Gori nevű kisvárosban, a cári Oroszországban. Apja Visszarion Ivanovics Dzsugasvili, szegény cipész volt, anyja pedig Jekatyerina, aki bejárónőként dolgozott, hogy csekély keresetével hozzájárulhasson a családi kasszához. Joszif a házaspár harmadik gyerekeként jött a világra, és ő volt az egyetlen, aki megérte a felnőttkort.
Visszarion erőszakos, alkoholista férfi volt, aki végül elhagyta a családját, hogy egy cipőgyárban dolgozhasson a grúz fővárosban. Ekkor Sztálin még csak 5 éves volt. A gyermek édesanyja mellett nevelkedett, egy pap házában, aki minden erejével arra törekedett, hogy a fia a lehető legjobb oktatásban részesüljön, ami megmentheti őt a szegénységtől.
Bár a grúzoknak megvolt a maguk kultúrája és nyelve, Joszif mégis korán – már 9 évesen megtanult oroszul (a szülei sosem beszélték az oroszt, mi több, a korabeli viszonyoknak megfelelően, mindketten írástudatlanok voltak). 1888 szeptemberében, az anyja beíratta őt Gori papi neveldéjébe, melyet hat év múlva, többszörös megszakítás után, Sztálin végül sikeresen elvégzett.
Az egyik ok, amiért a kis Joszif kénytelen volt egy évet kihagyni az iskolából az volt, hogy apja magával vitte őt Tbiliszibe, hogy vele együtt dolgozhasson a cipőgyárban. Visszarion azt akarta, hogy a fia szakmát tanuljon, lehetőleg az övét. Ám mélyen vallásos anyja kitartó unszolására, Sztálin végül visszatért az iskolapadba: Jekatyerina szívesebben látta volna a fiát papként, mint egy földönfutó cipészként.
Joszif alacsony növésű fiú volt, az arcán a bárányhimlő okozta apró hegekkel, és egyik karja rövidebb volt a másiknál. Ezt a fizikai deformitást egy szepszis váltotta ki, ami miatt a bal karja visszamaradt a fejlődésben. Egy iskolai fényképen, Sztálin láthatóan alacsonyabb volt, mint korabeli társai, felnőtt korában sem volt magasabb 1,62 méternél. Ez mindig is nagyon zavarta a diktátort, ami miatt gyakran viselt platformos cipőt, hogy korrigálja ezt a hibáját.
Joszif egyébként szorgalmas tanuló volt, mindig jó jegyeket kapott, és az iskola kórusában is kitűnt az énekhangjával. Amellett, hogy jó érzéke és tehetsége volt a zenéhez, Sztálin imádott olvasni, és amikor tehette, a természetben barangolt. Kedvenc olvasmányai a grúz irodalom nagy klasszikusai voltak, valamint a kalandregények.
Sztálin 1894-ben, az egyik legjobb eredménnyel végezte el a vallásos iskolát. Bár az egyház világa felé nyitott, mégis kemény, durva fiúként szerzett magának „hírnevet”, aki nem épp kellemes viszonyt ápolt a társaival. Mi több, néhány alkalommal összetűzésbe került az orosz hatóságokkal is, de semmi komoly nem származott belőle, a viselkedése mindössze ízelítőként szolgált arra, amire később, a hatalom átvétele után képes volt.
Az anyja ragaszkodott hozzá, hogy Sztálin ösztöndíjat szerezzen a tbiliszii teológiai szemináriumon. Ez meg is történt, 1894 szeptemberében. Jekatyerina látástól vakulásig dolgozott, hogy a fiának meg tudjon engedni egy ilyen képzést, mely egy napon pappá teheti őt. Még akkor is, amikor Joszif az orosz birodalom élére került, az anyja továbbra is a papi pályája miatt kesergett, amiről Sztálin végleg lemondott, a politikai nézetei javára.
Talán a Szovjetuniónak is jobb lett volna, ha Sztálinból pap lesz, és nem politikus, bár ezutóbbiként a világtörténelem egyik legnagyobb jelentőségű vezetőjévé nőtte ki magát.
De ugyanakkor az egyik legnegatívabb és legkegyetlenebb kommunista diktátor is volt: Lenin halála után, ő folytatta az ellenzéki mozgalom betiltását, a tagok üldözését, a kivégzéseket, és ő fejezte be a Lenin által elkezdett, a világ legnagyobb kényszermunkatáboraként kidolgozott rendszer kiterjesztését.
Kőkemény személyi kultuszt alakított ki magának, melyet pardonok nélkül meg is követelt: arcképe ott lógott minden középületben, településeket neveztek el róla, szobrokat állítottak neki, és állva kellett tapsolni, valahányszor kimondták a nevét a különféle rendezvényeken…
