Albert Einstein óta a leghíresebb tudós, Stephen Hawking széles körben ismert a fizika és a kozmológia úttörő munkáiról. Hawking már 8 éves korában tudott olvasni, de az egyetemi évek alatt nem érdekelték túlságosan a tudományos élet körüli újdonságok. 21 éves korában betegsége következtében teljesen megváltozott a világnézete, és egész életét a kozmológiának szentelte.
Hawking számos előadásában közérthetően, de mélyrehatóan magyarázta az Univerzum működését. Néha a Föld és az emberiség jövőjével kapcsolatos nézetei rendkívül pesszimisták voltak. Hawking szerint az alábbi 7 legfélelmetesebb dolog fog történni a Földdel.
1. Súlyos következménye lesz a géntechnológiával módosított vakcináknak
Az emberiség egyik legnagyobb veszélyét nem a kozmosz, hanem inkább az emberek által mesterségesen létrehozott dolgok jelentik. A tudósok már nagyon rég elkezdtek génmódosított vírusokkal játszani, ezeket használták a betegségek kezelésére. A kutatók például olyan vírust hoztak létre, amelyek képesek elpusztítani a rákos sejteket, de közben az is kiderült, hogy ezek csökkenthetik az ivásvágyat, ha bejut azokba az idegsejtekbe, amelyek irányítják a függő személy viselkedését.
Manapság a gyógyszerészek több halálos vírust is egyetlen dózisban egyesítenek, sőt emberek, tehenek és kutyák DNS-ét is összekeverik. A probléma az, hogy még mindig nem értjük teljesen, hogy ezek a rekombináns vakcinák hosszútávon milyen hatással lehetnek ránk.
2. Idegenek támadják meg a bolygót
Hawking úgy vélte, hogy a kozmoszban léteznek más olyan életformák is, amelyek nem feltétlenül barátságosak. 1983-ban Hawking és James Hartle együtt kidolgozta a “határok nélkül” elméletét, amelyben leírta, hogy a Föld hogyan alakul az ősrobbanás során. Később az ötletet “multiverzum” elméletté fejlesztette Hawking, mely szerint a kozmoszunk csak egy a sok különálló univerzum közül. Nagy a valószínűsége, hogy nem vagyunk egyedül a világon, az idegenek képesek elpusztítani más élőlényeket.
Ezt már olvastad? Volt izraeli űrbiztonsági főnök: a földönkívüliek léteznek, de az emberiség még nem áll készen rájuk
3. Véget ér a világegyetem
Hawking halála előtt két héttel fejezte be az utolsó munkáját, a “A Smooth Exit From Eternal Inflation”-t, amelyben megjósolta, hogy az Univerzum sötétségbe fog borulni, mert az összes csillag elveszíti az energiáját. Ha túl akarjuk élni ezt az egészet, akkor nagyon gyorsan találnunk kell egy másik Univerzumot.
4. A robotok fogják helyettesíteni az embert
Bár Hawking élete a mesterséges intelligenciától függött, egyáltalán nem bízott benne. Egyszer azt mondta, hogy talán ez “a civilizációnk történelmének legrosszabb találmánya”, hiszen az ember teljességében helyettesíthető.
Arra is figyelmeztetett, hogy a technológiák további fejlesztése végzetes hiba lehet: “Amint az emberek kifejlesztik a mesterséges intelligenciát, önálló működésbe kezd, és a robotok újratervezik önmagukat” – jósolta. Ez az új életforma nagy eséllyel felülmúlhatja az embereket.
5. A nukleáris fegyverek elpusztítják az emberiséget
Hawking szerint az agresszió és az irracionális viselkedés a legrosszabb emberi tulajdonság, amelytől meg kell szabadulnunk. Manapság azonban semmi sem utal arra, hogy a konfliktusok csökkennének, a militarizált technológia és a tömegpusztító fegyverek fejlődése katasztrofális következményekhez vezethet. Ez akár a világunk végét is jelentheti.
6. Keresni kell egy másik élhető bolygót
Hawking szerint, ha legkésőbb 100 év múlva nem találunk egy élhető bolygót, az emberiség ki fog halni. Új világot kell felfedeznünk, hogy megmenekülhessük az óriási népességnövekedés, a világ méretű járványok, a szennyezés, és az erdőirtások következtében kialakuló katasztrófától.
Hawking szerint a Hold, a Mars, a Ceres törpebolygó, a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán, és a Föld “unokatestvére”, a Kepler-452b, lehetséges opció lehet az “új otthon” számára.
7. Tűzgolyóvá változik a Föld
A bolygónk 600 év múlva tűzgolyóvá fog változni, mivel addigra akkora lesz a túlnépesedés, hogy az energiafogyasztás szétégeti a Földet. A globális felmelegedés következtében akár a 250 fokot is elérheti a Föld átlaghőmérséklete, 360 km/h-s széllökések is lehetnek, de az is megtörténhet, hogy kénsav hull az égből.
Forrás: BrightSide