Azokban az időkben, amikor az embereket csak a legalapvetőbb szükségleteik érdekeltek, a szeretet pusztán egy szó volt, igazából senki sem szerette egymást “úgy”, ahogyan azt ma gondolnánk. A szeretet annak idején inkább hasonlított egy fizető eszközhöz, amiért cserébe biztonságot kaphatott az illető. Cserebere zajlott, hiszen “ha te szeretsz én is szeretni foglak”, “ha megváltozol, akkor szeretni foglak”. Tehát a szeretettel kapcsolatban az emberek hazudtak egymásnak. És hazudtunk mi is, a családban, a gyerekeinknek, a szüleinknek. Úgy tettünk, mintha igazán képesek lennénk a szeretetre, közben inkább manipuláltuk saját magunkat és másokat, elhitetve magunkkal és másokkal, hogy boldogok vagyunk.

Manapság pedig mindenünket odaadnánk egy jó szóért, hogy ránk figyeljenek, értékeljenek, na és persze szeressenek. Csak sajnos, ahogy nekünk hazudtak, úgy hazudtunk mi is másoknak. Így végül a hazugság csapdájába estünk.
Azt hittük, ha megváltoztatunk másokat, képesek leszünk magunkhoz láncolni őket. De hazugsággal, manipulációval ez nem fog működni. És ennek az lesz a végeredménye, hogy boldogtalanokká válunk.
Nem lehet úgy igazán szeretni valakit, ha azt akarjuk elérni, hogy megváltozzon. Mert ez nem más, mint az illető személy szabadságának a sárba tiprása, mert úgy gondoljuk, hogy mi tisztában vagyunk azzal, hogy neki mi a jó, mi teszi őt boldoggá. A legsúlyosabb helyzet talán az, amikor a szülők “nevelik” így a gyerekeiket, megpróbálva az ő saját képükre mintázni a csemetét, ami ideig-óráig működhet, de később katasztrofális következményekkel járhat mindkét fél számára. A szülőknek annyi mentségük lehet, hogy velük is ugyanezt tették a szüleik, így ez rossz szokás sajnos könnyedén átterjed a következő generációkra.
És mindez a félelemből származik, ami elnyomta az igaz, szívből jövő szeretetet, az Istennel való párbeszédet.
De ma már egy jelentős átmeneti időszakot élünk. Kezdünk ráérezni az emberi értékekre, kezdjük meghallani a szív és a szeretet fontosságának hangját. Az igaz szeretet azt jelenti, hogy nem akarunk senkit megváltoztatni.
Igen, csak most jutottunk el oda, hogy kezdjük megismerni, megtanulni az igazi szeretet lényegét, amely minden emberben megvan. Igaz, hogy ezt nem könnyű előhozni, hiszen lelki tisztuláson kell átesnünk.
Most azonban elérkezett a felszabadulás, a lelki gyógyulás időszaka. Meg kell szabadulnunk a hazugságainktól, mert különben nem tudjuk megvalósítani a terveinket, álmainkat, ami egyenlő a boldogtalansággal, lelki ürességgel.
Eljött az idő, hogy a következőket mondjuk a gyerekünknek: “Úgy szeretlek, amilyen vagy, és mindig szeretni foglak, bármilyen utat is válassz. Bízok benned, és büszke vagyok rád.”
Most itt van annak is az ideje, hogy jelenben éljünk, engedjük el a múltat és szeressük magunkat is olyannak, amilyenek vagyunk. Nem vagyunk egyedül, az Univerzumnak szerves részei vagyunk. Mindig vezéreljen a szeretet ereje, és így végre boldogok lehetünk. Lélegezzünk mélyeket, rendszeresen. Imádkozzunk, beszélgessünk Istennel, rendszeresen. Higgyünk a szeretetben, a törődésben, a békében. Tiszteljük magunkat, tápláljuk rendszeresen lelkünket, így megtapasztalhatjuk a harmónia varázslatos állapotát.