AktuálisRubint Réka könnyek között vallott betegségéről, kamerák előtt vette le parókáját

Rubint Réka könnyek között vallott betegségéről, kamerák előtt vette le parókáját

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Vannak pillanatok, amikor minden megáll, és az ember egyetlen mondattól érzi, hogy az élete végérvényesen megváltozott. Rubint Réka számára ez a pillanat közel négy évvel ezelőtt érkezett el – most pedig először beszélt róla nyilvánosan, a TV2 kamerái előtt.

A Tények.hu által közzétett előzetesből derült ki, hogy a fitneszedző a szombaton adásba kerülő Napló című műsorban, Gönczi Gábor vendégeként szólal meg eddig titkolt betegségéről. A felvételeken egy megrendítő jelenet is látható: Rubint Réka levette parókáját, és könnyek között mesélt arról az útról, amelyet évek óta csendben jár végig.

„Amikor kapsz egy időpontot a Kék Golyóba, az onkológiára…egyszerűen ezt nem lehet elmondani, ezt az érzést” – fogalmazott.

A történet kezdete egy hétköznapi pillanathoz kötődik. Épp a gyermekeinek készített vacsorát, amikor megszólalt a telefon. Egy orvos ismerőse hívta, és azt mondta neki: nagy a baj. A diagnózis két nappal azután érkezett, hogy 2022-ben Andrei Mangrával kiestek a Dancing with the Stars műsorából.

„Akkor éreztem először azt, hogy az optimizmusom elhagyott. Kiment a vér a lábamból és az első kérdésem az volt, hogy te, Gabi, fogok tudni dolgozni, vagy mi lesz? Hogyan lesz? Iszonyú igazságtalannak éreztem ezt akkor, mert tudom, hogy az ember annyit kap, amennyit elbír. De, hogy mi annyira sokat kaptunk már, és annyiszor éreztem azt, hogy a legfontosabb elveszhet. A család egysége. Amikor Norbi beteg volt – ugye ez már a Norbi stroke-ja után volt -, ez azután volt, hogy édesanyám meghalt itt a garázsunkban, a karomban. Ez azután volt, hogy két szívműtéten esett át a férjem és 10% esélyt adtak az életben maradásra, és azt három kisgyerekkel, egy karon ülővel – mert akkor Zalán még karon ülő volt – kellett végig csinálni, és végig csináltuk. És amikor jön egy ilyen dolog…” – fogalmazott.

A sokk és a tehetetlenség érzése azonnal megjelent benne, és egy olyan helyzetbe került, amelyben minden addigi kapaszkodó eltűnt.

„Tudod, ez nem olyan, hogy felhívod és megoldod. Ez nem olyan, hogy majd még többet dolgozok és akkor megoldom. Ez nem olyan, hogy akár mindenemről lemondok azért, hogy mentsem a többieket, de megoldom. Hanem benne vagy egy labirintusban. Persze rengeteg sok pozitív eredményt lát az ember, de mégis egy halálos betegségnek van ez titulálva” – mondta.

Az elmúlt években Rubint Réka csendben vívta ezt a harcot. Miközben sokak számára továbbra is az erő, az energia és az életigenlés szimbóluma maradt, a háttérben kezelések és belső küzdelmek sora zajlott. A Napló adásában most olyan felvételeket is megmutat, amelyeket a kezelések alatt készített saját magáról.

A beszélgetés Gönczi Gábor számára is mély nyomot hagyott. Elmondása szerint nem tudta előre, miről lesz szó, Rubint Réka csupán annyit árult el, hogy szeretné lezárni a róla szóló találgatásokat, és megosztani élete legféltettebb titkát.

„Magam is többször elérzékenyültem a beszélgetés során. Réka fantasztikus nő, igazi példakép, aki nem roppant össze a teher alatt. Az évek óta tartó kezelések között is tartja a lelket a családjában, a fitnesz óráit is folyamatosan megtartja. Erről a súlyos betegségről kevesen mernek ilyen nyíltsággal beszélni, azt hiszem, Réka most nézők, sorstársak százezreinek fog erőt adni a vallomásával. Döbbenetes, de a legkegyetlenebb pillanatokban is ott van a szemében a pozitív energia, és a biztos tudat, hogy meg fog gyógyulni!” – mondta Gönczi.

Az elmúlt időszakban Rubint Réka főként közéleti megszólalásai miatt szerepelt a hírekben, most azonban egy egészen más, személyes történetet oszt meg a nyilvánossággal.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek