Nézzük, mit jósol számodra a kínai asztrológia, attól függően, hogy a nap melyik szakában születtél?
Azok a személyek, akik reggel születtek, dinamikusak, ambíciósak és eszesség jellemzi őket, míg azok, akik délután születtek, kitűnőek a szervezés és tervezés terén, az est szülötteit pedig a nagyfokú kreativitás jellemzi.
A kínai asztrológia a napot négy részre osztja és ennek megfelelően jellemzi az egyes napszakok szülötteit.
Azok a személyek, akik reggel 6 és 12 óra között születtek, a kínai asztrológia szerint a nap egyik legjobb periódusában látták meg a napvilágot. Ezek az emberek nagyon barátságosak és környezetük is nagyra becsüli őket. Praktikus és realista alkatok, akik nagyon racionálisan tudnak viselkedni minden helyzetben, ugyanakkor erős igazságérzettel rendelkeznek, mely révén sikerül megőrizni hidegvérüket, még a legnehezebb pillanatokban is. Mindezeket a tulajdonságokat jól tudják kamatoztatni karrierjük során.
Azok, akik, déli 12 és délután 18 óra között születtek, nagyfokú önbizalommal rendelkeznek és mindig sikerül elérniük azt, amiről mások csak álmodnak. Materialisták és ambíciósak, szeretik kezükben tartani a hatalmat, ami azonban nem mindig jelent előnyt számunkra. Nagyon aktívak, mindig van előttük egy megvalósítandó cél és egy teljesítésre váró terv. Semmit nem bíznak a véletlenre és sokat adnak az anyagiakra. Független és ellentmondást nem tűrő személyiségük sokakat zavarhat, különösen az ellenkező nem táborában. Ha megtalálják életük párját, sokkal többre viszik majd, mint tették azt egyedül.
Azon személyek számára, akik délután 18 és éjjeli 12 óra között születtek, nagyon fontos a kényelem és a nyugalom. Életükben fontos szerepet töltenek be a család és a gyerekek, de igyekezniük kell, hogy elsősorban önmaguknak feleljenek meg. Krízishelyzetben nagymértékű óvatosság jellemzi őket olyannyira, hogy készek a kisebb dolgokat beáldozni a nagyobb nyereség reményében. Érzékenyek, engedékenyek és szívélyesek, ugyanakkor gondoskodó és szerető anyák egyben. Mindezek mellett, kreativitásukkal egy szeretetteljes környezetet alakítanak ki maguk körül.
Mindazok, akik éjjel 12 és reggel 6 óra között születtek, szeretik az életet, és folyton keresik a kalandot. Eszesek és tudják, hogyan használják ki az adott helyzetet saját javukra fordítva azt. Nehezen viselik a kötöttségeket, a szabályokat és nem szeretnek számot adni tetteikről. Spontán és készséges személyiségek, akik mindig optimizmust sugároznak, hiszen szeretik a szórakozást. Legnagyobb erényük mégis az ötletességük, mellyel minden helyzetet a maguk javára képesek fordítani.