Salamon király idején, élt egy ember, aki vásárolt egy gyönyörűségesen éneklő fülemülét.
Egy kalitkába helyezte, ahol a madár semmiben sem szenvedett hiányt, és órákig énekelt a körülötte lévők örömére. Egy napon, amikor a kalitkát az erkélyre helyezték, egy másik madár röppent oda, és suttogott valamit a fülemülének, majd elrepült.
Ettől a pillanattól kezdve a csodálatosan éneklő madár torkát egy hang sem hagyta el. A férfi megelégelve a fülemüle hallgatását, fogta a madarat, és elment Salamon királyhoz, akiről köztudott volt, hogy ismerte az állatok nyelvét. A király megkérdezte a fülemülét, hogy miért nem akar énekelni.
A madár így válaszolt Salamon királynak:
„A régi időkben sem a vadászokat, sem kalitkát nem ismertem. Aztán, saját kapzsiságomnak köszönhetően, sikerült csapdába esnem. A madárkereskedő, miután elkapott, eladott a vásáron, és így teljesen elszakított a családtagjaimtól. Rövid időn belül, ennek a férfinek a kalitkájában találtam magam, akit most itt magad előtt látsz. A kalitka rabságában aztán éjjel-nappal panaszkodtam, de ő azt hitte, hogy bánatos dalom az öröm dala.”
Egy nap aztán, egy másik madár odarepült hozzám, és azt mondta:
„Ne siránkozz, mert ezért tart téged a gazdád a kalitkában!”
Ezért úgy döntöttem, hogy végleg elhallgatok.
Salamon király ezek után tolmácsolta a madár szavait az embernek, aki ezt hallva azt gondolta:
„Miért jó számomra egy olyan madarat tartani, amely nem is énekel?”
És az ember kinyitotta a kalitka ajtaját, és szabadon engedte a fülemülét!
