Kaptak már hideget is, meleget is az orvosok, hol az egészségügyi rendszer hiányosságai miatt, máskor pedig a nézeteik és hitük miatt, annak függvényében, hogy mikor, hol, és mi éppen az aktuális téma a levegőben.
De az orvoslásnak, orvosi szakmának vannak bizonyos aspektusai, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, vagy éppen ilyen módon nem is gondolunk bele igazán. Nagy figyelem övezi manapság az egészségügyi dolgozókat, orvosokat, sokan próbálnak hiteles forrásból tájékozódni a fertőzésékkel kapcsolatos legfrissebb információkról.
De amikor legközelebb rájuk gondol, próbáljon arra is gondolni, hogy az egészségügyi dolgozók, ápolók, nővérek, orvosok ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk. Nekik is van családjuk, akiről gondoskodni kell, vannak érzelmeik, szerethetik a művészetet, az irodalmat, sokan közülük hangszeren, sőt koncerteken játszanak, verset írnak, szabadidejükben tanítanak, éppen verseny szinten sportolnak, kutatnak, festenek, virágot ültetnek, kötnek, vagy csak játszanak az unokákkal.
Sokan abban a tudatban éljük a mindennapjainkat, hogy az orvosok mindent kell tudjanak, ami nekünk megmagyarázhatatlan. Néha az emberiből csak az emberfeletti kategóriában találunk nekik rangsorolást, azzal az elvárással, hogy hozzájárulásunk nélkül mindent megtegyenek azért, hogy mi újra jól legyünk. Pedig az orvosok: csapatjátékosok. És az egyik legjobb csapattársuk te meg én vagyunk. Az a tudás, ami nekik van, nemcsak téged szolgál, hanem a családodat, az ismerőseidet, az egész közösséget. Ők is szívükön hordozzák sorsodat, érdekli őket, hogy mi történik veled egyéni, közösségi, és (igenis) lelki szinten. Látják rajtad, ha magányos vagy, megérzik a tehetetlenséged és veled örvendenek, ha boldog vagy.
A legfontosabb, amiről az orvosokkal kapcsolatban megfeledkezünk az, hogy a fehér köpeny nem védőoltás semmire. A felelősségvállalás, a hozzáállás, az alázat, a tisztelet, az elfogadás annál inkább. Mindannyiunk számára. Az orvosokról kialakult képünk, elképzeléseink megváltoznak „a korona idején”, mint ahogyan minden más elképzelésünk az életről is megváltozni látszik.
„A korona idején” megkapjuk azt a szabadságot és az ezzel járó felelősséget, hogy hiteles csapattársként tehessünk egymásért.
Orvosnak lenni a korona idején a fegyelemről, összeszedettségről, határozottságról, szolidaritásról és ugyanakkor az alázatról szól. És lehet, hogy sose fogjuk megtudni, hogy mi is járhat az orvosok lelkében vagy gondolatai között, amikor éjt nappallá téve igyekeznek legjobb tudásuk szerint segíteni minket és szeretteinket, de emlékezzünk arra, hogy ez az idő valójában az „együttről”, a „közösről”, az „érted és értem”-ről szól, mégha az otthonaik biztonságából is követjük az eseményeket.
Birtalan Katalin
