Ezen a héten Colette Baron-Reid “Enchanted Map” nevű orákulum kártyái révén érkeznek meg az Univerzum üzenetei mind a tizenkét csillagjegy számára. Ahogy mindig, most is érdemes a rejtett üzenetekre, jelzésekre figyelni az alábbi sorokat böngészve.
Kos – Wishing well
Egy új változás kezdődik el az életedben, lehet az egy új projekt, egy kapcsolat, de az is lehet, hogy bővülni fog a család. Az isteni erő aktiválja azokat a lehetőségeket, ahol az új élet mágikus módon létrejön. Indítsd el a szándékot, koncentrálj arra, amit a legjobban szeretnél, és bízz benne, hogy a lelked a lehető legjobban tudja, hogy mire van szükséged. Sétálj 15-20 percet a természetben, hagyd hátra minden negatív gondolatodat, és töltekezz. Ez a tevékenység újra összeköt az élet természetes rendjével, és megnyitja az összes lezárt energiakört. Nyisd ki a szíved, és figyelj!
Bika – Ghostlands
Ez a kártyalap azt üzeni, hogy az utóbbi időben egy szükségtelen érzelmi vagy intellektuális területen járkáltál feleslegesen. Gondolatban a “régen letűnt idők” fantáziáját dicsérted, vagy egy olyan utópisztikus úti célt alkottál, amely valahol csak a jövőben létezik, ahol a dolgok még jobban kiteljesednek. Élj a mának, a jelenben nap mint nap! Minden nap egy új kezdet, a maga valóságával és szépségével. Ne foglalkozz túl sokat se a múlttal se a jövővel, ne nosztalgiázz feleslegesen, és kerüld a jobb jövő gondolatától való függőséget. A boldogság benned van!
Ikrek – Field of Dreams
A saját vágyaid szerint éled az életed, vagy másoknak szeretnél megfelelni? Kétségbeesetten hajtod a pénzt, csupán az anyagi javak és a presztízs fontos számodra? Fontos szerepet játszik az életedben az elismerés, csak az motivál, ha megdicsérnek? Ha őszintén válaszolsz ezekre a kérdésekre, rá fogsz döbbenni, hogy valójában hol is tartasz az életben most. Próbáld elengedni a negatív világszemléletet és lépj tovább. Ne aggodalmaskodj, minden pillanatban dönthetsz úgy, hogy a végtelen lehetőségek mezejébe csak azokat a szándékokat ülteted el, amelyek a szívedből fakadnak és abból, ami valójában vagy.
Rák – Encouragement
Tévedni emberi dolog, éppen ezért, ha vétettél, ne korhold magad. Valószínűleg nem hallgattál a megérzéseidre, és azért kerültél bajba. Tedd félre a csüggedést, és ne feledd, hogy mindig elölről kezdheted egy másik úton. Akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nem kapod meg, amit szeretnél, a lelked mindig tudja, hogy mire van szükséged. Hidd el, csodálatos dolgok várnak rád az életedben. A megbocsátás egy olyan hatékony eszköz, amely segít könnyen átvészelni ezt az időszakot, és magasabb szintre kerülni.
Oroszlán – Magic Prayer
Lehet, hogy még mindig nem látod a fényt az alagút végén, de vágyaid hamarosan megvalósulnak, hiszen a lélek mindig arra vár, hogy segítsen, és meggyógyítson, amikor szükséged van rá. Az ima, a meditáció segítségével kapcsolódj egy magasabb rezgésszinthez, és hamarosan meg fogod találni azt az utat, ami a számodra a legjobb. Ne feledd, hogy a testi táplálékon túl a lelkednek is szüksége van a táplálékra. A lélek tápláléka azokból az élményekből származik, amelyek erőt adnak, és segítenek hitelesebben, spontánabban és élettel telibben érezni.
Szűz – Intention
Szándékaid elérték céljukat, és kezdenek formát ölteni az anyagi világban. Légy hálás azoknak, akik segítségedre voltak a valóságod megteremtésében, akik támogattak az úton. Ebben az időszakban ösztönző hatással vannak rád a pozitív életúttal rendelkező személyek, azok, akik valami csodálatosat hoztak létre az életben. Próbáld uralni az életed, légy megfontolt, tudatos és kitartó. A pozitív rezgés emelésének, és az isteni támogatás vonzásának egyik leghatékonyabb eszköze az, ha hangosan kimondod azt, amit el szeretnél érni.
Mérleg – Commitment
Ideje elhagyni a problémákat és továbblépni. Ezen a héten nem ajánlott a szerződések aláírása vagy a hosszú távú döntések meghozatala. A kellemetlennek tűnő helyzet ellenére hamarosan csodálatos dolgok várnak rád. Ezenkívül itt az ideje, hogy megszabadulj néhány olyan kötelezettségtől, amely már nem szolgál. Van néhány olyan gyakorlat, amely segítségével magasabb rezgésszintre irányíthatod az energiádat, sajátítsd el ezeket. Az elméd túlságosan le van terhelve a múltbeli negatív történésekkel, próbálj egy kicsit lazítani.
Skorpió – Cleaning House
Itt az ideje a továbblépésnek. Ne cipeld magaddal tovább a negatív gondolatokat, emlékeket, tedd le az érzelmi poggyászod, seperd ki a “házból” a szemetet. Mikor készen vagy, ünnepeld a tisztaságot, élvezd a szabadságot, készítsd elő a lelked, és adj helyet a jó dolgoknak. Figyelj arra, hogy mi az, amiről nehezen tudtál lemondani, és vizsgáld meg őszintén, hogy mi jelenti a valódi értéket az életedben. Lépj ki az ego-alapú gondolati minták „dobozából”, és aktiváld újra a kreatív és művészi képességeidet.
Nyilas – Follow the Leader
A hét mottója: “Indulj el és vedd kezedbe a gyeplőt”. Legyen szó akár párkapcsolatról, akár emberi kapcsolatokról, mindig nevezd nevén a dolgokat, légy a lehető legőszintébb. Szedd össze a bátorságod, és határozottan adj hangot az igényeidnek. Mondd el, mit szeretnél és mit érzel. Senki nem fogja helyetted megoldani a dolgokat, te kell a kezedbe vedd az irányítást. Itt az ideje, hogy kidolgozz egy konkrét projektet, ha a karriered miatt aggódsz. Ha a személyes kapcsolataidról van szó, tisztázd a szándékaidat és a vágyaidat.
Bak – Making a Choice
Itt az ideje, hogy tudatosan dönts az életedről. Vállald a felelősséget mind a magán-, mind pedig az üzleti életedben, engedd el a berögzült félelmeidet. Ha most még nem is kapod meg mindenre a választ, maradj bizakodó, mert addig nem tárulhat fel az út előtted, amíg nem teszed meg az első lépéseket. Bízz a megérzéseidben, és kérj útmutatást a felsőbb erőktől. Meríts ihletet a körülötted lévő pozitív beállítottságú, tettrekész, aktív, optimista emberektől. Figyeld meg, hogy ragyog az aurájuk, a hangos nevetésük, és az élet iránti lelkesedésük.
Vízöntő – Slow and Steady
“A sietség elrontja a dolgokat”. Ahogy egy régi mondás tartja: lassíts, lélegezz vagy meditálj. Mindezek a gyakorlatok és a jelen pillanatra való higgadt összpontosítás visszaadja az erőt a valóság tudatos megteremtéséhez. A termés hamarosan be fog érni, már nem várat sokáig magára a jól megérdemelt jutalom. Fokozottan figyelj azokra a hírekre, amelyek nap mint nap, a televízión, a rádión vagy a pletykákon keresztül eljutnak a hozzád, és lehetőleg szelektáld őket. Adj teret inkább a harmonikus és pozitív életenergiának.
Halak – Spark
Ha hagyod, hogy különféle gondolatok, érzések vagy helyzetek felemésszenek, az most nem válik hasznodra, mert mindez csak kimerültséghez vezet. Hagyd, hogy a dolgok maguktól rendeződjenek, és maradj távol azoktól az emberektől, akik folyton megmondják neked, hogyan és mit kellene cselekedned. Az utóbbi időben eléggé alacsony volt az energiaszinted, valószínűleg a munkahelyi túlterheltség, a túl sok utazás miatt, vagy egyszerűen csak túl sok ember közelében voltál. Nem számít, mi a negativitás forrása, fontos, hogy felülemelkedj rajtuk. Használd a teremtő képzeleted!