Ezen a héten Osho Zen Tarot orákulum kártyái révén jutnak el a csillagjegyekhez az Univerzum üzenetei, amelyeket most is érdemes figyelmesen végig olvasni, igyekezvén megfejteni a rejtett üzeneteket.
Kos – Lassítás
A Szivárvány Lovag arra emlékeztet, hogy nem az a fontos az életben, hogy milyen gyorsan tudod megvalósítani a céljaidat, hanem hogy mennyire tudsz örülni és tapasztalatokat begyűjteni azon az úton, amelyen éppen haladsz. Ezért most jobban teszed, ha lassítasz, pihensz, kikapcsolódsz, eltereled az elméd figyelmét, és inkább a szívedre hallgatsz. A meditáció révén közelebb kerülhetsz önmagadhoz, és megtapasztalhatod az élet igazi értelmét. És ne feledd, ott vagy igazán otthon, ahol a szíved is jelen van.
Bika – Politika
Elérkezett az idő, hogy levedd az álarcot, amelyet eddig viseltél, és nézz szembe az igazi önmagaddal. Ha fáradtnak, kimerültnek, boldogtalannak érzed magad, ez azért lehet, mert túl sok kompromisszumot kötöttél, és úgy érzed, hogy ez így már nem mehet tovább. Ha gondok vannak a párkapcsolatodban, a munkahelyeden, akkor ez azért van, mert több szerepet játszottál egyszerre, és ebbe most belefáradtál. Vess véget ennek a káros állapotnak, vállald fel a vágyaidat, élj nyitottan, szabadon, ahogy a szíved diktálja.
Ikrek – Befogadóképesség
Ez a kártya arra figyelmeztet, hogy túlzottan részletekre lebontva, elemezve és ítélkezve éled az életed. Kezdesz elveszni a részletekbe, és emiatt nem látod az élet valódi csodáit. Most itt az idő egy nagy lélegzetvételnek, ami segíteni fog abban rátalálj azokra a megoldásokra, amelyek közelebb visznek a céljaid felé. Figyelj a tested jelzéseire, az Univerzum által küldött üzenetekre, összefüggésekre, illetve a belső hangra, ami rávilágít a az igazi vágyaidra.
Rák – Bizalom
Ezen a héten érdemes egy kicsi bátorságot gyűjtened, hogy bele tudj vágni az ismeretlenbe. A lényeg az, hogy próbálj ki teljesen új dolgokat, légy nyitott a körülötted lévő világra, lépj ki a megszokott, rutinos hétköznapokból, gyűjts minél több élményt, ismeretet, amelyekből később is táplálkozni tudsz. Ha meg mered ezt lépni, csodás élmények várnak rád, igazi boldogság, eufória keríthet hatalmába. Örülj a jelen csodáinak, bízz a jó erejében, és lelkiekben nagyon gazdag ember válhat belőled.
Oroszlán – Halasztás
Arra a bizonyos napra vársz, amikor úgy érzed, hogy teljesülni fog a vágyad? Ha igen, akkor ez nem túl jó hozzáállás az élethez, mert szinte soha nincs tökéletes pillanat, egyszerűen csak kezdj neki annak, amit szeretnél, légy magabiztos és kitartó. Ha nem így teszel, akkor a halogatni fogsz mindig mindent, és csak egy helyben fogsz mozogni. Ez a kártyalap arra hívja fel a figyelmed, hogy minden nap egy új kezdet, egy lehetőség, amivel élned kell, amit ki kell használnod, ezért ne halogasd az elintézni való dolgaidat holnapra, vagy azutánra. Tedd meg az első lépést még ma!
Szűz – Sodródás az árral
Az üzenet, amit az Univerzum el szeretne juttatni számodra ezen a héten az az, hogy most nem szabad erőltetned a dolgokat, ne a menj szembe az árral, ne harcolj, mert nagyon sok energiát veszíthetsz, és a végén csak csalódni fogsz. Ezen a héten jobban teszed, ha engeded, hogy a dolgok maguktól rendeződjenek, te csak figyelj, és bízz abban, hogy minden megoldódik a maga módján, főként azok a dolgok, amelyek tőled teljesen függetlenek, amelyeket te nem tudsz irányítani. Most válaszd a békéd a háborúzás és harcolás helyett. Jobban jársz.
Mérleg – Mester
Ennek a könyvnek fontos és erőteljes üzenete van számodra: “Ébreszd fel belső mesteredet!” Eddig a Mester szerepét az elméd játszotta, de ha meg szeretnéd tapasztalni az öröm és a béke állapotát, vonulj vissza a szívedbe, állítsd le a küzdelmet önmagaddal és a külvilággal. Ne akarj mindent és mindenkit megváltoztatni, várj türelmesen, míg a válaszok megérkeznek hozzád. A belső Mester nem akar semmiről meggyőzni, nem siettet, csak szemlélődik, és engedi, hogy szabadon élvezd az élet minden pillanatát.
Skorpió – Skizofrénia
Egy kicsit belefáradtál már az állandó gondolkodásba, elemzésbe, a “fejben-listák”készítésébe, és állandóan azt mérlegelni, hogy jól döntöttél vagy sem. Egy állandó zavartság és szorongás uralja a napjaidat, az elme és a szív harcol benned.Várj egy kicsit, amíg elmúlik ez az állapot, addig ne próbálj nagy döntéseket meghozni. Ha úgy érzed, hogy túl fáradt vagy, egy kicsit dőlj hátra, ne töprengj állandóan a tökéletes megoldáson. Megtörténhet, hogy az általad számba vett megoldások közül egyik sem az igazi. Engedd el a görcsös akarást, egyszerűen csak élj. Lazíts, lélegezz és várj!
Nyilas – Bűntudat
Úgy tűnik, a bűntudat úrrá lett rajtad mostanában. Vagy bűnösnek érzed magad, vagy pedig azért aggódsz, hogy egy bizonyos helyzetben nem tudsz eleget tenni az elvárásoknak. Az egész életed most a körül forog, hogy megtaláld a helyed a világban. Sokszor érzed úgy, hogy nem ott vagy, ahol kellene, hogy legyél. Ha ezt felismerted, akkor itt az ideje, hogy átírd a forgatókönyvet, megszabadulj a szenvedésektől. Hidd el, hogy minden úgy alakul, hogy abban a pillanatban a lehető legjobb legyen számodra. Használd ki az adott lehetőségeket, de soha ne bánd meg azt, amit tettél. Ne sóvárogj más után mint amid van, értékeld a jelen pillanatot. A múltban semmit sem tudsz megváltoztatni, de azt, hogy a jelen történéseire hogyan reagálsz, megváltoztathatod. Fogadd el magad, és azt is, hogy jogod van hibázni, hiszen csak így fejlődsz.
Bak – Részvétel
Ez a kártyalap arra emlékeztet, hogy milyen fontos szereped van a világban. Ha az utóbbi időben magányosnak vagy jelentéktelennek érezted magad, akkor itt az ideje, hogy arra gondolj, te is Univerzum tökéletes teremtménye vagy. Élvezd a szépséget, ami körülvesz és élvezd az életet, a világ rejtélyes szépsége csak rád vár. Ezen a héten olyan projektekben vehetsz részt, amelyek által hozzájárulhatsz a globális tudatosság növekedéséhez. Figyelj az üzenetekre és jelekre, egy olyan úton jársz most, amely nem csak neked, hanem mások számára is fényes lehetőségeket tartogat.
Vízöntő – Bőség
Kívánj valamit, és engedd, hogy valóra váljon. Függetlenül attól, hogy most mit szeretnél megtapasztalni vagy elérni az életben, engedd, hogy a dolgok maguktól alakuljanak, ne kényszeríts semmit. A vágyaid alakítják az utadat, élvezd az Univerzum támogatását. Ha rágörcsölsz a dolgokra, akkor csak még jobban eltávolodsz a kívánt eredménytől. Tanulj meg félreállni, távolról szemlélni az eseményeket, engedd, hogy csak úgy megtörténjenek. A ritmus tökéletes, az időzítés tökéletes, ezért légy türelmes, és figyelj mindenre, ami isteni támogatásként és útmutatásként jelenik meg. Itt az ideje, hogy megtapasztald a belső bőséget, az örömöt, a békét, a beteljesülést.
Halak – Feladás
Ez a kártyalap megerősít abban, hogy elérkeztél a béke időszakába. Más szóval, ideje abbahagyni minden felesleges erőlködést, kapkodást, izgatottságot. Rá fogsz jönni, hogy a jövő alakításához kapcsolódó vágyaid megfosztanak a jelen pillanat békéjétől. Törekedj a békére, meditálj, figyelj befelé, maradj kiegyensúlyozott függetlenül attól, hogy mi történik körülötted. Szemlélődj ítélkezés nélkül, szabadulj meg az elvárásaidtól, és észre fogod venni, hogy egy olyan csodálatos állapot lesz úrrá rajtad, amelyet nem tudsz racionálisan megmagyarázni. A belső öröm és béke az, amit nem lehet leírni, kifejezni szavakkal, egyszerűen minden úgy jó, ahogy épp van most.