Az erre a hétre vonatkozó üzenetek Osho Zen Tarot orákulum kártyái révén jutnak el mind a tizenkét csillagjegy számára. Ahogy mindig, most is érdemes figyelmesen végig olvasni a jóslatokat, hogy tudjuk, mi vár ránk ezen a ködös november közepén.
Kos – Harc
Komoly csaták, harcok dúlnak most a gondolataidban, amelyek úgy jönnek-mennek, mint felhők az égen. Az elmúlt időszakban kialakítottál egy páncélt, egy védőburkot magad köré, így úgy tűnik, senki és semmi nem árthat neked. Azonban az eltakart sebek a páncél alatt nem tudnak begyógyulni. Bízd magad az Univerzum gondviselésére, figyelj a belső megérzéseidre, győzd le a félelmeidet, és inkább válaszd a boldogságot.
Bika – Virágzás
Egy új időszak kezdődik most számodra, azt is mondhatnánk, hogy úgy fogod érezni magad, mint a virágzó fák tavasszal. A környezeted is érzékelni fogja a boldogságodat, sőt, együtt örül veled. A pozitív energia mindent körülvesz, beragyogja az életedet, és ha problémák is adódnak, akkor is a megoldások keresésére fogja összpontosítani minden erőtartalékodat.
Ikrek – Kívülálló
A következő hetekben olyan helyzetben találhatod magad, mikor azt érzed, hogy a környezeted kizár bizonyos eseményekből, közösségi megmozdulásokból, családi összejövetelekből. És ez a gyerekkorodat juttatja eszedbe, amikor kívülállónak érezted magad, mert valamiben különböztél a többiektől. De most itt az ideje, hogy elengedd a múltat, a jelenre összpontosíts, és ne feledd: sosem nem vagy egyedül.
Rák – Transzcendens illúzió
Az igazságot magadban kell keresned, nem pedig kívül. Te vagy a saját sorsod irányítója, csak te tudod azt, hogy mi a legjobb neked, milyen az az élet, amelyben elégedett és harmonikus tudsz lenni. Az Univerzum mindenben támogat. Engedd el a múlt sérelmeit, bocsáss meg magadnak, mert csak így tudsz igazán változtatni a jelen helyzeteden.
Oroszlán – Halasztás
Ha elhalasztasz most egy fontos döntést, akkor lehet, hogy huzamosabb ideig beleragadsz egy helyzetbe, amiből elég nehezen tudsz kimászni. Bíznod kell magadban, hogy helyesen döntesz, hallgass a szívedre, bízzál magadban, légy erős, és így a sikerhez sokkal közelebb kerülhetsz. Maradj céltudatos és önazonos, mert ezek kulcsfontosságúak az önmegvalósítás elérésében.
Szűz – Új vízió
Most egy új megközelítésből, szempontból tudod megvizsgálni a körülötted lévő világot, legyen szó a fizikai, vagy annak lelki vonatkoztatásáról. Továbbra is figyelj az Univerzum jelzéseire, amelyek ugyan nem mindig egyértelműek, de ha a szívedre hallgatsz, akkor tisztábban fogod majd látni a dolgok közötti összefüggéseket. Légy mindig őszinte magadhoz.
Mérleg – Megértés
A kalitka ajtaja kinyílik, és végre szabadon szárnyalhatsz. Élvezd az életet és használd ki az új lehetőségeket. Kerüld azokat a régi ismerősöket, akik csak visszahúznak, elveszik az életenergiádat, és nem támogatják a fejlődésed. Itt az ideje, hogy új dolgokat, kapcsolatokat és lehetőségeket vonz be az életedbe, de, ha eddig elégedetlen voltál a karriereddel, akkor most ezen is változtathatsz. Maradj minden körülmények között önmagad, és próbálj választ találni azokra a kérdésekre, amelyek eddig nem hagytak nyugodni.
Skorpió – Elválás
Úgy tűnik, hogy ez az átmeneti időszak igencsak megterhelő volt az idegrendszered számára. Túlságosan sok információ ért egyszerre, és képtelen voltál ezeket mind feldolgozni. Mentális túlterheltség, aggodalom, stressz, ingerlékenység, krónikus fáradtság tüneteivel küzdöttél az utóbbi időben. Légy egy kicsit türelmesebb és megértőbb magaddal, hiszen egyszer elmúlik ez az időszak is. Egy jelentős változás előtt állsz, próbálj egy kicsit lazítani előtte.
Nyilas – Ünnepség
Az ünnepi állapot megéléséhez nem szükséges egy bizonyos nap, vagy konkrét esemény. Az igazi öröm legbelsőbb lényedből fakad, tánc, nevetés, dal vagy hálakönnyek formájában tör felszínre. Ha úgy érzed, hogy most egy kis kikapcsolódásra van szükséged, ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ez korántsem jelenti azt, hogy pazarolnád az idődet, egyszerűen csak pihenésre vágyik az egód. Kreatív énednek köszönhetően most új kifejezési módokat fedezhetsz fel. Engedd szabadon a romantikus éned, hogy a szeretet szabadon szárnyaljon körülötted és benned.
Bak – Szomorúság
A fájdalom és a szomorúság pillanatai igen meghatározó hatással vannak a legbensőbb éned átalakulására. Abban a pillanatban jön létre a megértés és a fokozatos változás, amikor túllépsz a bűntudaton és az önsajnálaton. A fájdalom azzal a céllal van jelen az életedben, hogy egy kicsit felrázzon, és változtatásra ösztökéljen. Engedd el azokat a dolgokat és helyzeteket, amelyek már nem képviselnek téged.
Vízöntő – Siker
Az utóbbi időszak kihívásai egy kicsit megviseltek, de az eddigi türelmedért cserében, végre megkapod méltó jutalmadat, egy kicsit csendesebb időszak vár rád. Élvezd ezeket a boldog napokat a hozzád legközelebb állókkal, ünnepeljetek együtt, viszont légy óvatos azokkal, akik állandóan csak panaszkodnak, és fogékonyak a rossz dolgokra. Mivel könnyen átveszed mások negatív energiáit, kissé érzékeny és kimerült leszel ezekben a napokban.
Halak – Az irányítás elengedése
Az életben nem tudsz mindent irányítani, ne próbálj az árral szemben úszni, inkább lovagold meg az élet hullámait. Minden ami most történik, pontosan olyan, amilyennek lennie kell, hidd el, hogy teljességgel biztonságban vagy. A megfelelő helyen vagy az életben, itt az ideje, hogy egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektess a testi és lelki pihenésre. Lazíts, meditálj, sétálj, mélyülj el a természet szépségeiben, add át magad annak az egyetemes energiának, amelyik teremtett.