Ezen a héten Osho Zen Tarot nevű orákulum kártyái segítségével kap minden csillagjegy útmutatást, tanácsot, amelyet érdemes elolvasni, netán megfogadni, mert így gördülékenyebben mehetnek majd a dolgok.
Kos – Utazás
Számodra most egy remek utazás feldobja az életedet, ezért vágj bele a kalandba. Sok új dologgal ismerkedhetsz meg, engedd, hogy a szíved, a lelked megteljen inspirációval. A barátaidra mindig számíthatsz, mert ők azok az emberek, akik jobb kedvre tudnak deríteni.
Bika – Fényesség
Olyan életszakaszban vagy, amikor megvilágosodnak bizonyos dolgok előtted, felbukkan a fényesség az elmédben, és rájössz, hogy mi miért történik. A fontosabb kérdésekben hagyatkozz a megvilágosodásra, amely lehet érzelmi, vagy értelmi alapú is, hiszen ezáltal pozitív eredményekre számíthatsz.
Ikrek – Bizalom
Ez a hét arra ösztönöz, hogy merj bátor lenni, és akár képes legyél az ismeretlenbe is ugorni. Ez pedig bizalom kérdése is, miszerint elég erősnek érzed-e magad arra, hogy ha kell, új életet kezdj. Most hiába tervezel előre, az nem fog működni. Inkább légy türelmes, és mikor úgy érzed, akkor tedd meg az első lépést.
Rák – Minden a szokásos
Nyugodtan indul a hét, nem lesznek feszültségek, konfliktusok, így légy hálás, és élvezd a következő napokat. Tölts több időt a barátaiddal, a szeretteiddel, sétálj a természetben, vagy indíts el egy új vállalkozást. Azt tedd, amit szeretsz, amit imádsz, mert ettől leszel igazán boldog.
Oroszlán – A világ mi vagyunk
A következő napokban felkérésre részt vehetsz egy olyan projektben, amelyben hasznosíthatod a tudásod, a tapasztalatod, csapatban dolgozhatsz, ami pedig sikerélményt eredményezhet. Emellett pedig új barátokra is szert tehetsz, ami jót tesz majd önbecsülésednek.
Szűz – Teher
Egy nehéz időszakon mész most keresztül, amikor el kell döntened, hogy melyek azok a dolgok, amelyektől meg kell szabadulnod, amit fel kell adnod. Törekedned kell arra, hogy új életet élj, mert az álmaid megvalósításra várnak. Többé ne élj hazugságban, hanem légy szabad és igazán boldog.
Mérleg – Ugrás
Ezen a héten minden esélyed meglesz arra, hogy kimozdítsd az életedet a holtpontról, legyen szó a magánéletedről, vagy netán a munkahelyedről. Figyelj oda minden új információra, mert ezekben olyan apró részletek bújhatnak meg, amely a későbbiekben fontos szerepet játszhatnak.
Skorpió – Megértés
Számodra most egy kedvező helyzet alakul ki, ami hozzájárul az elégedettségedhez, a boldogságodhoz, ezért használd ki ezen időszakot. Szárnyalj, élj meg minden pillanatot, kerülj közelebb magadhoz, a természethez, a környezethez. Légy nyitott, ha valami új ötlettel találkozol.
Nyilas – Ítélkezés
A következő napokban egy ismerősödet megvádolhatják valamivel, ítélkezésbe kezdhetnek a cselekedetei felől, ami téged is kellemetlenül érinthet. Ne feledd, nem mindig az az igazság, amit az emberek látnak. Maradj erős, hagyatkozz a megérzéseidre, és fogadd el önmagad.
Bak – Politika
Bizonyos emberekkel kapcsolatban az intuíciód most maximálisan működik, és hallgass is rá, mert találkozhatsz olyan személlyel, aki megpróbál manipulálni, sőt kritikával is illethet. A mosoly mögött próbáld meglátni az igazi szándékot az emberek arcán.
Vízöntő – Lustaság
Ezekben a napokban próbálj ellenállni a lustaságnak, az elcsüggedésnek, mert különben értékes energiákat veszítesz. Ha teheted, akkor oszd be az idődet, és pihenj egy kicsit, majd dolgozz a céljaidért. Utazz el egy csendes, meghitt, nyugodt helyre, és az ajtódat mindig hagyd nyitva, hogy a lehetőségek be tudjanak menni rajta.
Halak – A múlthoz való kötődés
Ezekben a napokban lehet, hogy feltörnek a múlt emlékei, amelyek nem biztos, hogy mind pozitívak, ezért próbálj meg a jelenre összpontosítani. A jelen mindig arra sarkall, hogy észrevedd az életedben a jó dolgokat, és ettől elégedettebb, boldogabb életet élhetsz. Ha tisztán szeretnéd látni az életed, nézz mindig előre.