A nocebo-hatás a placebo-hatás ellentéte, arra utal, amikor negatív tüneteket, mellékhatásokat vonzunk be az agyunkkal.
A placebo és a nocebo kifejezések nem feltétlenül világosak az emberek nagy része számára. Elkülönítjük a két alapelvet, és a másodikra koncentrálva, elmagyarázzuk, hogy képes az agy produkálni a gyógyszerek negatív mellékhatásait.
Két fontos fogalom létezik az orvostudományban: a placebo és a nocebo. Az elsőt valószínűleg többen ismerik: ez utal a gondolatok révén elért pozitív hatásra olyan készítmény használatával, amely valójában nem tartalmaz hatóanyagot. Komplex klinikai vizsgálat elvégzésekor a hatóanyagot tartalmazó gyógyszernek le kell győznie a placebót, hogy hatékonynak minősítsék, és jóváhagyják a felhasználását. Ha a betegek egy csoportja olyan fehér tablettát kap, amely metoprololt (béta-receptor-blokkoló, bizonyos szívbetegségek esetén alkalmazzák) tartalmaz, akkor egy másik csoport vizuálisan azonos tablettát kap, de metoprolol nélkül. Ez a második csoport nem tudja, hogy nem kap hatóanyagot, ezért mindenki azt várja, hogy jelentkeznek a gyógyszer jótékony hatásai. A vizsgálat végén elemzik az eredményeket, és a metoprololos tablettának vernie kell a placebót, ahhoz, hogy hatásosnak minősítsék.
A nocebo ennek pontosan az ellenkezője, arra utal, amikor negatív tüneteket, mellékhatásokat vonzunk be az agyunkkal.
Időnként az agyunk, amelyet még mindig nem ismerünk kellőképpen, ellenünk is dolgozhat. Mindannyian tudjuk, hogy a tabletták – az egyértelmű pozitív hatások mellett – számos lehetséges káros mellékhatással is rendelkezhetnek. És itt tevődik fel a kérdés: milyen szerepet játszik az agy a káros mellékhatások kiváltásában?
Több kutatást is végeztek ezen a területen, és az eredmények meglepőek voltak: ha valaki napi rendszerességgel szed egy bizonyos orvosságot, és tisztában van annak lehetséges mellékhatásaival, akkor lehetséges, hogy az agya kiváltja ezeket a káros hatásokat, anélkül, hogy az adott készítmény kiváltaná azokat. Ezen a területen végeztek tanulmányokat sztatinok (a koleszterin és triglicerid szintjének csökkentésére szolgáló gyógyszerek), valamint a béta-blokkolók (olyan gyógyszercsoport, amelyet szív-érrendszeri megbetegedések kezelésére alkalmaznak) esetében.
A sztatinok esetében az embereknek általában fenntartásaik vannak, mert sokat beszélnek azokról az izomfájdalmakról, amelyek ezeknek a készítményeknek a krónikus használata során felléphetnek (lehetséges a májkárosodás is, de most csak az izomfájdalmakról beszélünk, mert a beteg érzi ezeket, míg a máj nem fáj).
Egy tanulmány során 10 ezer beteget vizsgáltak kettős vak módszerrel (sem az orvos, sem a beteg nem tudta, hogy a készítmény tartalmaz vagy sem hatóanyagot, csak a vizsgálatot végző szakember rendelkezett ezzel az információval). Az adatok hasonló mértékű izomfájdalmat mutattak a betegek mindkét csoportjában (körülbelül 2%). Ezután ugyanezeken a csoportokon (ez rendkívül fontos az eredmények szempontjából) elvégeztek még egy vizsgálatot: ezúttal a betegek tudták, hogy hatóanyagot vagy placebót kaptak, és ebben az esetben az a csoport, amelyik valóban hatóanyagot kapott, gyakrabban számolt be izomfájdalmakról, mint azok, akik placebót kaptak (1.3% és 1%). Megállapítható, hogy a sztatinokról és azok leggyakoribb mellékhatásairól tudva egyes betegek képesek voltak produkálni ezeket a tüneteket, mivel az első vizsgálat adatai nem támasztották alá a különbséget.
A béta-blokkolók esetében a depresszió, fejfájás, szédülés, impotencia a leggyakoribb ismert mellékhatások. Tanulmányok segítségével kimutatták, hogy itt gyakran megfordulnak a dolgok: a depressziót gyakrabban tapasztalták a placebo csoportban, mint a béta-blokkolóval kezelt csoportban. Ha egy férfi béta-blokkolót kezd szedni, és olvas az impotenciáról, mint lehetséges mellékhatásról, akkor számítani fog erre; ha az impotencia valóban jelentkezik, ki a hibás: az agy vagy a béta-blokkoló? Ilyen esetekben gyakran az agy a bűnös.
Így működik a nocebo-hatás a beteg kárára. Ideális esetben a beteg sem alulinformálva, sem túlinformálva nincs. Az a beteg, aki hosszasan böngészi az internetet, hogy elolvassa mások tapasztalatait bizonyos gyógyszerekkel, vagy tüzetesen áttanulmányozza az összes használati utasítást, és folyton a mellékhatásokon jár az esze, kedvező körülményeket teremt ahhoz, hogy a várható mellékhatások önmaguktól generálódjanak. Rendkívül fontos, hogy a beteg szellemileg a pozitív hatásokra összpontosítson, és elhatárolódjon a negatív mellékhatásoktól.
A szuggesztió erejét a legtöbb orvos elismeri. Ez egyáltalán nem tartozik a science-fiction birodalmába, ahogy azt a bemutatott adatok is világosan mutatják. Ha hosszú távon gyógyszereket szedünk, a legjobb, ha arra gondolunk, milyen jó hatásokat tapasztalhatunk. Természetesen ismernünk kell a lehetséges mellékhatásokat, de nem szabad, hogy ezek a rögeszménkké váljanak.
