Dr. Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa egyedülálló orvosi bravúrt hajtott végre múlt vasárnap, amikor az utcán, steril műtői környezet nélkül nyitotta meg egy férfi mellkasát és varrta össze a szívét, megmentve ezzel az életét.
A Magyar Légimentők egy 30 év körüli férfihoz kaptak riasztást, aki életveszélyes szúrt sérülést szenvedett a szívén. Dr. Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet főorvosa éppen a légimentőknél teljesített szolgálatot, és a helyszínre érkezve felmérte, hogy azonnal cselekedni kell – a betegnek csak percei voltak hátra, a kórházba szállítást nem élte volna túl. Az orvos ezért ott, a nyílt utcán varrta össze a férfi szívét 7 perc alatt.
A beteg azóta felépült, és személyesen köszönte meg az életét az orvosnak és a légimentő egységnek.
Az Országos Onkológiai Intézet egy közleményben számolt be a hihetetlen orvosi bravúrról, amihez egy YouTube videót is csatoltak.
A daganatsebészet a legmagasabb szintű precizitást és mérnöki pontosságot igényel.
„Az itt begyakorolt készségeket a helyszínen remekül lehet kamatoztatni. Ennek is köszönhető az, hogy ez a beavatkozás ilyen hamar meg tudott történni” – mondta Dr. Dubóczki Zsolt, majd arra is kitért, hogy ez fordítva is működik, a repüléshez használt készségek is hasznosak lehetnek a műtőben.
Azt is elmondta, hogy a helyszínen mindig gyors döntést kell hozni, míg az intézeti munka hosszas tervezést igényel.
„Át kell állítani magát az embernek ebbe a sürgősségi üzemmódba, ahol nem feltétlenül a teljes sterilitás és csíramentesség a fő szempont, hanem a gyors és hatékony beavatkozás” – magyarázta az orvos, akinek a mentőzés a nagy szerelme.


