Mindenki ismeri, összetéveszthetetlen a járása, emberek millióinak bálványa. Ő volt a híres filmszínész, Charlie Chaplin, aki elsősorban EMBER akart lenni. A lányával, Geraldine-nel is igyekezett szoros kapcsolatot ápolni, így 1965-ben, mikor Geraldine táncosként szeretett volna elhelyezkedni Párizsban, ahol viszont egyáltalán nem volt könnyű dolga, apja megható, lélekerősítő levelet írt neki.
„Lányom!
Szenteste van. Nem szeretném felébreszteni a testvéreidet, és az édesanyádat sem. Tudod, hogy hány éjszakán keresztül ültem az ágyad szélén és meséltem a csodaszép álmos erdőről, és a sárkányról, amely sosem alszik?
Én tudom, mik a te álmaid, Geraldine. Láttam a jövődet, a sorsodat. Láttam, ahogy táncolsz a színpadon, láttam egy tündért, aki az égben lebeg, ha táncol. Hallottam, amint a közönség azt mondja: Ohhh, látjátok azt a lányt. Igen, az apja egy öreg bohóc, hogy is hívják, Charlie? Igen, én vagyok Charlie, a te vén bohócod!
A tánc a te utad. Táncolj! Én is táncoltam a bő nadrágjaimban, de te táncolj selyem szoknyákban. Szárnyalj, de járj két lábbal a földön, mert a táncosok élete nem könnyű, sok nélkülözéssel, koplalással, fagyoskodással jár. Én is olyan voltam, mint ők, Geraldine. Míg te aludtál a bölcsőben, én vigyáztam az álmodra. Az a világ, amelyben élni szeretnél, nem csak zenéről és táncról fog szólni, Geraldine. Mikor az éjszaka közepén lejössz a színpadról, megfeledkezhetsz a gazdag emberekről, de a taxistól, aki haza visz, ne feledd megkérdezni, hogy hogy van a felesége, mit csinál a baba, és ha nincs pénzük pelenkára, dugj a zsebébe egy kisebb összeget. Figyelj oda az emberekre, akik melletted vannak, de ha egy nap úgy érzed, hogy felsőbbrendű vagy a többi emberhez képest, akkor nem szabad többé a színpadra állnod. Szállj be az első taxiba, menj ki Párizs külső negyedébe, ahol nem a színház reflektorai sütnek majd rád, hanem a hold fénye, és abban kell táncolnod, ahogy a többi ottani táncoslánynak is, az utcán.
Mindig légy alázatos, és a legjobb tudásod szerint táncolj, ne hasonlítsd máshoz magad. Ne feledd, Charlie Chaplin családjában senki sem veszekedett még a taxissal, és nem kacagta ki senki sem a Szajna partján lévő szegényeket. Azt is el szeretném mondani, hogy a művész emberek esnek a legnagyobbat az életben, mert a legnagyobb csillogásból hirtelen a legsötétebb lyukban találhatják magukat.
De mégsem szeretném elvenni a kedved. Néha nézz bele a tükörbe, ott meglátod magadon az én vonásaimat, mert az én vérem a te ereidben csörgedezik. Sose feledd, hogy Charlie volt az apád. Nem voltam angyal, de megpróbáltam EMBER lenni. Próbálj meg te is az maradni!
Csókollak, Geraldine! A te, Charlied.”
1965. decembere
