Nem mindig a szülő a hibás, ha a gyerek túlsúlyos.
A gyerekek nevelése természetesen a szülők felelőssége elsősorban, de ott van a közvetlen környezet, a társadalom és az élelmiszeripar, amely szintén szerepet játszik a kicsik fejlődésében. Sokan úgy hiszik, hogy ha egy gyerek elhízott, akkor azért a szüleit terheli a felelősség, azonban a King’s College London és a University College London kutatói szerint ez nem minden esetben van így.
A PLOS Genertics szaklapban megjelent tanulmányban egy szakértőkből álló csoport arra a következtetésre jutott, hogy kapcsolat van egy gyerek genetikailag hízásra, vagy soványságra hajlamos testfelépítése és a szülei táplálási szokásai között.
Az erre vonatkozó kutatást 4500, Angliában és Walesben született ikerpár bevonásával végezték el.
“Azt vettük észre, hogy a vékony testfelépítésű gyerekek szülei evésre ösztönözték gyereküket, míg a dundi csemetéjüket próbálták visszafogni, hogy ne egyen túl sokat” – magyarázta a kutatás vezetője és szerzője, Saskia Selza, aki a King’s College London pszichológiai, pszichiátriai tanszékének munkatársa.
A szakértő aláhúzta, hogy a vizsgálataik alapján arra a megállapításra jutottak, hogy a szülők a gyerekük testfelépítésének függvényében igyekeznek megteremteni a táplálkozási körülményeket, tehát a kövérebb gyereket visszafogják az evésben, a vékonyabbat pedig evésre ösztönzik. Ez pedig nem arra vall, hogy a szülők felelőtlenek a gyerekeik étkeztetése kapcsán, hiszen az, hogy egy gyerek kórosan sovány, vagy kövér, az a genetikai adottságának is betudható.