Azért hozom nyilvánosságra a történetem, hogy inspirációként szolgálhasson számotokra. Olvassátok érdeklődéssel!
Misi egy olyan pasi, akit ha utálsz, úgyis szeretni fogod. Mindig boldog, mindig van egy-két pozitív megjegyzése, észrevétele, dicsérete. Egy pincércsapatot vezet, akik bárhová követik őt, annyira jó főnök. Misi egy igazi motivációs Isten, bárkit képes felrázni mélabús helyzetéből.
Egyik nap már annyira kikezdte a kíváncsiság az oldalamat, hogy odamentem Misihez, és megkérdeztem:
– Te hogy csinálod ezt? Mindig nem lehetsz pozitív!
Ő rám nézett, és mosolyogva azt felelte:
– Minden reggel felébredek, majd belenézek a tükörbe, és azt mondom: „Misi, két lehetőséged van. Választhatod, hogy örülni fogsz a napnak, mosolyogsz, boldog lesz, és választhatod azt, hogy inkább egész nap letört, szomorú leszel.” Mindig az előbbit választom. Mikor valami negatív történik, akkor választhatod az áldozat szerepét, de nézheted úgy is a dolgokat, hogy ebből tanulni kell. Én inkább tanulok a rossz dolgokból. Ha valaki panaszkodva odajön hozzám, akkor választhatom azt, hogy elfogadom a siránkozását, és dönthetek úgy, hogy rávezessem arra, hogy meglássa a dolgok pozitív oldalát is.
– Igen… de azért ez nem ilyen egyszerű – válaszoltam kissé idegesen.
– PEDIG NAGYON IS AZ! – mondta, majd hozzátette – Az élet döntések sorozatából áll. Te kell eldöntsd, hogy miként reagálsz egy helyzetre, te vagy a felelős azért, hogy mások milyen hatást gyakorolnak rád. És választhatod, hogy boldog légy, vagy hogy inkább szomorú leszel. A te döntésed, hogy hogyan éled az életedet – közölte.
Leültem egy székre, és gondolkozni kezdtem, amiket Misit mondott. Pár hétre rá úgy döntöttem, hogy éttermet nyitok, amire mindig is vágytam. Időközben Misivel már nem tartottam a kapcsolatot, de sokat gondoltam rá, mikor végleg eldöntöttem, hogy mit is akarok.
Eltelt pár év, és egyik nap a fülembe jutott Misiről egy hír. Véletlenül nyitva felejtette az étterem hátsó bejáratát, ahol dolgozott éppen, és három tolvaj besurrant, és ki akarták rabolni. Nem Misi pénze kellett nekik, hanem az aznapi bevétel. A pénztárgép le volt zárva, ezért fegyvert szegeztek Misire, hogy nyissa ki a gépet. Misi keze remegni kezdett, rosszul ütötte be a kasszagép kódjait, és nem nyílt ki a fiók. A rablók pánikba estek, hogy már nem lesz idejük elmenekülni, mire az egyikük meghúzta a ravaszt. Misit lelőtték.
A rablók elfutottak, és Misi szerencséjére egy kollégája rögtön hívta a mentőket. A kórházban 18 órás műtéten esett át, végül sikerül kivenniük időben a golyót.
A rablás után félévvel találkoztunk.
– Hogy vagy?
– Nagyon jól! Szeretnéd látni a műtéti hegeket?
Nem akartam megnézni, mert nagyon félek az ilyesmiktől. Azt viszont megkérdeztem, hogy mit gondolt abban a szörnyű pillanatban, mikor rálőttek.
– Az első gondolatom az volt, hogy be kellett volna zárnom az ajtót. Majd miután lelőttek és a földre roskadtam, feltettem a kérdést magamnak: „Élni akarsz, vagy inkább meghalsz?” Én az életet választottam – mondta mosolyogva.
– Nem féltél? Elvesztetted az eszméletedet?
– Az orvosok a mentőben fantasztikusak voltak. Közölték, hogy minden rendben lesz, de mikor betoltak a műtőbe, és észrevettem a tekintetüket, ahogyan egymásra néztek, akkor tudtam, hogy a helyzet súlyos. Ilyesmit olvastam ki a szemeikből: „Ez az ember halott! “ És ekkor eldöntöttem, hogy lépnem kell.
– Mit csináltál?
– Volt egy hangos asszisztensnő, aki egy csomó kérdést tett fel, hogy van-e allergiám, meg ilyenek. Akkor azt mondtam, hogy „Igen!”, az orvosok és asszisztensek rögtön leálltak. Mély lélegzetet vettem és hangosan azt kiáltottam: „Igen! Allergiás vagyok a golyókra!”. Mindenki nevetni kezdett. Én azt mondtam: „Én élni szeretnék!”
Misi az orvosok szakértelmének köszönheti azt, hogy életben maradt, de az élethez való hozzáállásának is. És ez a legfontosabb, én ezt tanultam tőle.
