Az év utolsó napja a szórakozásé, amely másnap, az új esztendő első napján is folytatódik. Ilyenkor mindenki elgondolkodik kicsit, számot vet az évről, amit maga mögött hagy, és új terveket készít, fogadalmakat tesz a jövőre nézve.
És “hirtelen” éjfélt üt az óra, “Boldog új évet!”, hangzik minden honnan, és olvasható mindenhol, a tévében, és a Facebookon.
De legkésőbb februárra már lecseng az egész, nem emlékszünk az újévi fogadalmainkra, alábbhagy az optimizmusunk, mert el is felejtettük az év utolsó napjának jókedelyű, evés-ivással telített hangulatát. Ismét ott találjuk magunkat a hétköznapok szürkeségében, és nem tudjuk, hogy miért élünk.
De miért van ez? Mert változtatni kényelmetlenségekkel jár. Mert, ahhoz, hogy átalakítsuk valamelyest az életünket, ki kell lépnünk a komfortzónánkból.
Pedig a változások kis léptékben is elkezdhetők. Közben emlékeztessük magunkat arra, hogy mivel nem vagyunk tökéletesek, ezért az új évben is előfordulhatnak hibás lépések, kicsúszhatnak meggondolatlan mondatok a szánkból. Azonban emlékeztessük magunkat arra is, hogy mindig lehetőség van arra, hogy jót tegyünk embertársainkkal, szeretteinkkel, magunkkal.
A változás nem éjfélkor fog bekövetkezni, hanem bármelyik másodpercben, akár MOST is megtörténhet. Hiszen mi tart vissza attól, hogy elmenjünk az edzőterembe? Mi tart vissza attól, hogy felhívjuk gyakrabban a szüleinket, testvérünket? Vagy attól, hogy odabújunk a kedvesünkhöz, hogy egészségesen étkezzünk, hogy jó viszonyt alakítsunk ki a munkatársainkkal?
Minden nap az élet nagy ajándéka, azonban legtöbbször ezt nem vesszük észre. Ami nagy kár.
