Megkezdődött a világ legnagyobb jégszobrász versenye, a World Ice Art Championship, amely évente több tízezer látogatót vonz az alaszkai Fairbanksbe.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
A látványos rendezvényre a világ minden tájáról több mint hetven csapat érkezik, és a március 25-ig tartó, különböző kategóriákban zajló versenyeken száznál is több jégművész méri össze tudását – közölte a bajnokságot 23. alkalommal megszervező Ice Alaska a verseny honlapján.
Az egy jégtömbön dolgozó jégszobrászok versenye kedden vette kezdetét. A mezőnyben külön értékelik az absztrakt és a realista műveket. A művészeknek hatvan óra áll a rendelkezésükre, hogy elkészítsék alkotásaikat. A verseny csütörtökön este 9 órakor fejeződik be. Ebben a kategóriában egyedül is lehet indulni, de kétfős csapatok is nevezhetnek. Minden induló egy 150cm x 240cm x 90cm-es jégtömböt formálhat meg.
A több tömbös viadalon tíz óriási (120cm x 180cm x 90 cm nagyságú) jégtömbön dolgoznak a 2-4 fős csapatok. A mezőny vasárnap „áll rajthoz”, és 132 óra áll a jégfaragók rendelkezésére a művek megalkotására.
Szerdától két héten át az amatőrök is szabadon kipróbálhatják képességeiket, és versenyen kívül formázhatnak meg egy-egy jégtömböt. Emellett ifjúsági csapatok is lehetőséget kapnak elképzeléseik jégbefaragására.
A jégtömböket a verseny új helyszínén, a New George Ice Parkban található tóból termelik ki – ismertette a honlap.