Egy 25 éves katalán nő története napok óta a középpontban áll Spanyolországban: Noelia Castillo Ramos hosszú jogi és személyes küzdelem után döntött úgy, hogy eutanáziával vet véget életének. A döntést családja heves ellenkezése kísérte, miközben a bíróságok sorra megerősítették jogát az asszisztált halálhoz – írja a Twice.
Noelia ma, március 26-án egy barcelonai gondozóintézetben esik át a beavatkozáson, miután minden jogi akadály elhárult, és az Európai Emberi Jogi Bíróság is elutasította az utolsó fellebbezést.
A fiatal nő élete 2022-ben változott meg gyökeresen, amikor egy állami felügyelet alatt álló intézményben brutális csoportos nemi erőszak áldozata lett. A traumát követően öngyilkossági kísérletet tett: egy épület ötödik emeletéről vetette le magát.
Túlélte az esést, de súlyos gerincvelő-sérülést szenvedett, amelynek következtében deréktól lefelé megbénult, és azóta folyamatos fájdalommal él.
Az állapotát a hatóságok „súlyosnak, krónikusnak és rokkantságot okozónak” minősítették, ami megfelel a spanyol eutanáziára vonatkozó jogszabályok feltételeinek.
Noelia eutanázia iránti kérelmét 2024-ben hagyták jóvá, ám a döntést hosszú pereskedés követte. Apja, az Abogados Cristianos szervezet támogatásával, több alkalommal is megpróbálta megakadályozni a folyamatot, arra hivatkozva, hogy lánya mentális állapota befolyásolhatja döntését.
A bíróságok azonban egységesen úgy ítélték meg, hogy Noelia „teljes döntéshozatali képességgel rendelkezik”, és „nem történt alapjogok megsértése”.
Az ügy végül a legmagasabb szintekig jutott: megjárta a spanyol bírósági rendszert, majd Strasbourgot is, ahol szintén megerősítették a döntést.
Noelia többször beszélt arról, mi vezette el ehhez a döntéshez. A fájdalom mellett a hosszú ideje tartó lelki terhek is meghatározó szerepet játszottak.
„A családomban senki sem támogatja az eutanáziát. De azt gondolom, hogy az évek során elszenvedett fájdalom után… most már csak békében szeretnék távozni, és véget vetni a szenvedésnek, ennyi. És egy apa, egy anya vagy egy nővér boldogsága nem lehet fontosabb, mint egy lány boldogsága vagy az ő életének szomorúsága” – mondta.
Egy másik interjúban így fogalmazott: „Semmihez sincs kedvem; sem enni, sem kimozdulni, rosszul alszom, fáj a hátam és a lábaim (…) és szeretnék megszabadulni a szenvedéstől, békében elmenni”.
Az ügy mély törést okozott a családban. Apja következetesen ellenezte a döntést, és többször is megkérdőjelezte lánya állapotának súlyosságát, valamint döntésének megalapozottságát.
Noelia ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „Tudom, hogy én elmegyek, és ti itt maradtok az összes fájdalommal, de mi van azzal, amit én elszenvedtem?”
Édesanyja másként viszonyult a helyzethez. Bár nem értett egyet lánya döntésével, mellette maradt: „Nem értek egyet” – mondta, de „mindig mellette áll majd”.
Noelia tudatosan készült az utolsó napjára. Meghívta azokat, akik el akarnak búcsúzni tőle, ugyanakkor a beavatkozás pillanatában egyedül szeretne lenni.
„Egyedül akarok lenni a szobában, egyedül akarok meghalni” – mondta.
Arról is beszélt, hogyan képzeli el az utolsó perceit: „Szépen szeretnék meghalni. Mindig is azt gondoltam, hogy jól akarok kinézni a halálomban. Felveszem a legszebb ruhámat és kisminkelem magam; valami egyszerű lesz.”
Az utolsó interjújában így fogalmazott: „Végre sikerült, végre pihenni fogok”.
A döntés mögött hosszú évek fájdalma, küzdelme és bizonytalansága állt. Noelia világossá tette, hogy nem kíván üzenetet közvetíteni mások számára.
„Nem akarok példakép lenni senkinek, ez egyszerűen az én életem, és ennyi” – mondta.
