A következő történet az életről, illetve a születés csodájáról szól, amely egy édesanya méhében zajlik le. Ugyanakkor egy szent meditáció is, amelynek révén megtapasztalhatjuk létünk minden szépségét, erejét, energiáját.
Az anyaméhben két kisbaba fejlődik. Az egyik baba megkérdi a másikat: “Te hiszel a születés utáni életben?
A másik így válaszol: “Persze, muszáj lennie valaminek, miután megszületünk. Lehet, hogy most azért vagyunk itt, azért fejlődünk, hogy felkészülten érkezzünk meg az életbe, mikor innen kikerülünk.”
“Badarság”, mondta a kérdező baba. – “Nincs élet a születés után! Milyen élet lenne az?”
A testvére így felelt: “Nem tudom, de szerintem sokkal több fény lesz ott, mint idebent. Lehet, hogy egyszer majd a saját lábunkon fogunk járni, és azt esszük, amit csak szeretnénk. Ki tudja, hogy még hány érzékszervünk lesz, amit használhatunk.”
Testvére így válaszolt: “Ez abszurd, sőt nevetséges. Még, hogy a saját lábadon járhass, és azt egyél, amit akarsz. A köldökzsinór mindig állandó táplálékot biztosít.”
A születés utáni életben hívő baba közölte: “Szerintem eljön az az idő, mikor már nem lesz szükség a köldökzsinórra.“
„Ez butaság. De ha igaz lenne a születés utáni élet, miért nem tért onnan eddig vissza senki? A születés a véget jelenti, érted, ahol nincs más, csak sötétség, csönd és minden ismeretlen” – replikázott a kételkedő.
“Te, ezt nem lehet tudni, de én hiszem azt, hogy találkozni fogunk Édesanyánkkal, aki vigyázni fog ránk” – mondta az optimista testvér.
“Édesanyánkkal?! Te hiszel az ilyesmiben? Ez már botrányos. Ha létezik Édesanyánk, hol van most?” – kérdezte a kétkedő.
“Itt körülöttünk. Mi benne vagyunk. Nélküle nem létezhetnénk” – felelte a hívő baba.
A testvére így replikázott: “Hát, én nem látom, és amit nem látok, az nem létezik!”
A másik bébi így válaszolt: “Néha, ha nagyon csendben vagy és igazán koncentrálsz, érzed Édesanyánk jelenlétét, hallod a hangját, ott fönn.”
