Az anyaság teljes mértékben fenekestől felfordítja egy nő életét. Nem csak a teste és a fizikai lénye változik meg, hanem a gondolkodásmódja, világlátása, tettei, szokásai – hiszen minden egy kis törékeny gyermek szükségleteinek van alávetve.
Az anyaság egy csodálatos dolog, viszont aki még nem tapasztalta a saját bőrén, az hajlamos mellőzni és nem figyelembe venni ezen csodás időszak kellemetlen vetületét. Mert mondjuk ki, azért anyának lenni nem mindig fenékig tejföl.
Már egyetlen egy gyerek is óriási felelősséggel jár, arról nem is beszélve, ha több testvért nevel egyszerre az ember lánya.
Egyesek úgy tartják, hogy egy gyerekkel még úgy ahogy, el lehet bírni, míg mások azt mondják több gyerekkel sokkal könnyebb az élet, mert már oszlik a teher a nagyobb testvérek között is. De mégis hány gyerek nevelése a legideálisabb az anyuka szempontjából? Hány gyerek nevelése okozza a legtöbb stresszt és fejtörést a szülőknek?
Ezen kérdések mentén elindulva belebotlottunk egy 2013-as a Today által készített közvélemény kutatásba, amelyben arra kérték a közel 7000 résztvevő édesanyát, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán jelöljék meg, hogy mennyire tartják stresszesnek a saját anyaságukat.
Meglepő módon az átlagérték 8,5, ami szemmel átható bizonyíték arra, hogy bizony édesanyának lenni cseppet sem könnyű.
A megkérdezett nők 75%-a arról számolt be, hogy naponta érzik azt, hogy bármit is tesznek nem tudnak a nap 24 órájában „szuper anyukaként viselkedni”. 60%-uk arra panaszkodott, hogy bármennyire is igyekszik jól beosztani az idejét, szinte semmilyen személyes dologra nem marad ideje a nap végére. Az édesanyák 90%-a továbbá azt is megosztotta, hogy mióta édesanyává váltak kevésbé érzik magukat vonzónak. Ami viszont további érdekesség, hogy 46%-uk arról számolt be, hogy adott időszakokban a párjuk sokkal jobban stresszeli őket, mint a gyerekek.
A megkérdezett édesanyák egyöntetűen azt állították, hogy az anyaság 3 gyerekkel a legnehezebb. Szerintük a második gyerek megszületésekor is óriási fordulatot vesz az addig jól megszokott egy gyerekes élet, viszont, amikor a harmadik kisbaba is megérkezik a családba mintha kissé megállnak az élet. Ennek oka viszont a végtelenségig egyszerű, hiszen az embernek egyszerre csak két keze van. Akármilyen banálisnak is tűnik, vegyünk csak például egy úttesten való átkelést: két gyereknek könnyedén meg lehet fogni a kezét, hogy átvezessük őket a túloldalra, viszont három gyerekkel már nehezebb a dolog.
Az egyik édesanya külön kiemelte, hogy három testvér között már a hierarchikus különbségek is jobban felszínre törnek. A középső elveszettnek érzi magát, mert a nagyobbik tesó már jól el tudja látni magát, a kicsike meg állandóan leköti a szülők figyelmét. A nagy próbálja irányítani a kicsiket, de persze azok nem együttműködőek. A kicsikének pedig mindent szabad, amiért a két nagyobbik testvér irigykedik… Szóval nem egyszerű.
Viszont mi van, ha megérkezik a negyedik gyerek is?
A véleménykutatás szerint a sokgyerekes édesanyák életében a negyedik gyereknél jön el az a pont, amikor lemondanak a tökéletességről, lemondanak a megfelelési kényszerről és ellazulnak. Már nem bánják, ha fut a ház, már nem szólnak rá minden egyes percben a gyerekekre, hogy ne ugráljanak a pocsolyában, és megbíznak a csemetékben annyira, hogy egymásra merik bízni őket.
De miért is kellene megvárni a negyedik gyereket ahhoz, hogy lazábban vegyük az életet?
Teljesen rendben van, hogy egy kimerítő nap után pizzát rendelsz a gyerekeknek vacsora gyanánt, vagy hogy a hét összes napján nem ragyog a lakás. A gyerekek úgyis feltétel nélkül szeretnek és ez a legfontosabb.
Fotó: hilariabaldwin/Instagram