Nicole Meeuws két percig volt a klinikai halál állapotában, miután leállt a szíve, szülés közbeni komplikációk következtében. Az orvosoknak sikerült újraéleszteni a nőt, aki később elmesélte, milyen sokkoló dolgokat látott.
A 49 éves Nicole felidézte, hogy olyan érzés volt, mintha kirántották volna a testéből, és egy fényalagútba lépett, miközben fizikai teste élettelenül feküdt a kórházi ágyon. Elmondása szerint „odaát” nem létezett sem idő, sem félelem.
„Egy kék és fehér fényből álló alagútban találtam magamat, nem egy fénysugár volt, hanem egy olyan folyosó, amely mintha élt volna” – emlékezett vissza. „Nem éreztem ijesztőnek. Úgy éreztem, mintha hazahívtak volna. A fénynek volt egy hőmérséklete, egy hangja, majdnem olyan volt, mint a vízből szőtt zene” – folytatta.
Miután áthaladt ezen a fényalagúton, elmondása szerint egy „hatalmas izzó térbe” érkezett.
„A színek nem e világból valók voltak, az ezüst fénylő árnyalatai, lágy ibolyák, mély, ragyogó kékek – és nem fárasztották a szemet” – írta le az általa látottakat. „A terem hatalmas volt, nagyobb, mint bármely földi építmény, és minden lágyan pulzált, mint a szívverés. És akkor megláttam őket.”
Nicole felidézte, hogy kék bőrű, emberi arcú lények fogadták, hasonlóak az Avatar című filmben szereplő lényekhez.
Bár nem értette a nyelvüket, elmondása szerint otthon érezte magát közöttük, és telepatikus üzenetet kapott tőlük, miszerint a földi élet csak illúzió, és a valódi életünk csak a halál után kezdődik el.
„Két márványszerű trónon ülő, energiától ragyogó, toronymagas lényt láttam. A szemük nagy és indigókék volt, tele kedvességgel és felismeréssel. Emberinek tűntek, de az arcukon kopoltyúk voltak. Emlékszem, hogy inkább halszerű farkuk volt, mint lábuk, amelyet pikkelyek borítottak. Egyszerre voltak hímek és nőstények, és nem szavakkal beszéltek – de mindent megértettem, amit mondani akartak nekem” – mesélte a görög származású nő.
Az orvosoknak végül sikerült megmenteni Nicole-t, de a babát elveszítette. A lények, akikkel találkozott azonban elmondták neki, hogy az anyaság nem az ő sorsa volt, ehelyett az a küldetése, hogy felkészítse az embereket arra, ami a „másik oldalon” vár rájuk.
Nicole két perc elteltével visszatért a testébe – bár ez az idő neki sokkal hosszabbnak, egy egész életnek tűnt, és nehezére esett távozni ezeknek a lényeknek a társaságából, mivel még soha nem érezte annyira megértve magát, mint közöttük. „Megértettem ezt a helyet, ezt az érzést, és őszintén hiszem, hogy ez volt az eredeti otthon, ahonnan mindannyian származunk” – mondta. „Megtanultam, hogy a halál nem a vég, hanem a visszatérés a tényleges életünkhöz.”
Miután magához tért, a férje, a 65 éves Christos megpróbált beszélni vele, de Nicole csak magas hangon és egy „ismeretlen” nyelven tudott válaszolni, amelyet soha nem tanult.
„Úgy hangzott, mint a delfinek kattogása. Percekig tartott, ami mindenkit megdöbbentett körülöttünk. De nem tudtam abbahagyni – rajtam keresztül jött, nem tőlem. Az érzékeim felerősödtek, és hallottam az emberek hangjában az érzelmeket, mintha színek lennének. Teljesen másként tértem vissza; szinte újjászülettem” – idézte fel a nő, hozzátéve, hogy a halálközeli élménye óta gyakran vannak látomásai a kék lényekről, akikkel találkozott.
Úgy véli, a lények az Apkallu interdimenzionális törzsből származnak, akik egyfajta félistenek, és állítása szerint ők adták ajándékba a civilizációt az emberiségnek. Most úgy gondolja, az a küldetése, hogy terjessze az üzenetet, miszerint „a szeretet erősebb a halálnál.”
„A szeretet mindig győzedelmeskedni fog; innen jöttünk. Mindannyian egy nagy család vagyunk, határoktól, kultúráktól, vallástól és politikától függetlenül. Minden, ami létezik, ugyanabból a szikrából származik. Minél inkább ragaszkodunk a félelemhez, a gyűlölethez és a hazugságokhoz, annál könnyebb az emberiséget irányítani. Ahhoz, hogy megteremtsük a földi mennyországot, minden napot a szeretet terjesztésével kell töltenünk. Már nem félek a haláltól, mert tudom, mi vár rám a túloldalon – a kezdet, nem pedig a vég” – összegezte tapasztalatait Nicole.
