A legtöbb háztáji kiskertben, balkonládában vagy vendéglő teraszán megtalálható ez a csodaszép sárga-narancssárga futóvirág. A legborúsabb nyári napot is felvidítja színével. Sokan szeretik és ültetik is, de azt már kevesebben tudják, hogy szépségén túl, egy igazi gyógynövény is.
Ha van a kertünkben, fogyasszuk nyugodtan, ha pedig az idén elfelejtettünk ültetni, kérjünk a szomszédtól. Jövőre pedig semmiképp ne hagyjuk ki, hiszen látványos és egészséges.
Májustól októberig virágzik, magját áprilisban kell elvetni, ízét és gyógyhatását pedig nyersen, de akár főzelékként is élvezhetjük. Természetesen, mint minden zöldség, gyümölcs nyersen sokkal nagyobb hatással rendelkezik.
„Ahol nem permeteznek, ott nyugodtan termeszthetjük és szedhetjük salátákba, szendvicsekbe, hiszen az illóolajok nyersen fogyasztva érvényesülnek. Ha teát készítünk a növényből, leforrázzuk és 15 perc múlva megisszuk, akkor bár nagyon sokat veszít a hatóanyagaiból, de gyulladásgátló hatása még így is érvényesül – ezért is alkalmazzák sokszor teakeverékekben.” -j egyzi Dr. Petrik Marina orvos-természetgyógyász, fitoterapeuta.
Nyersen fogyasztva sok benne a C-vitamin és a vas, íze hasonlít a rukkolához, kissé kesernyés, de kiváló aromát biztosíthat salátáinknak. A belőle préselt illóolajnak kiváló gomba-és baktériumölő hatása van. Vérkeringést serkentő hatása van, és részben helyettesíti az antibiotikumot is, hiszen mustárolajat (növényi antibiotikumot) tartalmaz.
Minden földfeletti része ehető. Virágbimbói ecetes-sós vízben eltéve hasonló ízűek, mint a kapribogyó. A kertben távol tartja a gyümölcsfáktól a vértetveket, és a paradicsom és krumpli egyes kártevőit is.