A Leicester Egyetem kutatói szerint Noé bárkája kibírhatta volna az özönvizet, és a rajta lévő 70 ezer állat súlya nem roppantotta volna össze, ha a Bibliában olvasható adatok szerint építik meg.
A szakértők ugyanakkor bizonytalanok abban a tekintetben, hogy ennyi állatot sérülésmentesen a bárkába lehetett volna zsúfolni. A mesteri hallgatókból álló kutatócsoport a Teremtés könyve 6:13-22 alapján számolta ki a bárka pontos méreteit.
Ajánló: Eredeti lehet a Jézus feleségét említő egyiptomi papirusztöredék
A Bibliában Isten azzal bízta meg Noét, hogy az özönvíz elkerülése érdekében építsen egy 300 könyök hosszú, 50 könyök széles és 30 könyök magas bárkát. Építőanyagnak, angol fordításban ún. gopher fát javasolt, amiről senki sem tudja mit takarhatott. Létezik olyan vélekedés, hogy nem más, mint deszka.
A diákok átlagolták az egyiptomi és héber mértékegységeket, így egy könyöknek 48,2 cm jött ki. Ez alapján a bárka hossza 144 méter lehetett. Az állatok átlagos összsúlyát Arkhimédész vízkiszorítási törvényével vetették össze, amiből kiderült, hogy a bárka fent maradt volna a vízen.
A kutatók azért vettek 70 ezer állatot alapul, mert korábbi vizsgálatok körülbelül 35 ezer fajt azonosítottak. Mivel mindegyikből egy hímre és egy nőstényre volt szükség, így jött ki a 70 ezres szám.
Ajánló: Újabb tudós érvelt amellett, hogy a halál nem létezik