Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközép éjszakájának a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezik. Bár nem ez a nyári napforduló éjszakája, az ugyanis június 20-ra vagy 21-re esik (az idén egészen pontosan június 21-én, szerdán 16 óra 57 perckor kezdődik a csillagászati nyár), a két ünnep mégis összefonódott.
Ennek egyik oka, hogy a nyár csillagászati értelemben vett kezdete régebben valóban június 24-ére esett, de mostanra körülbelül három nappal korábbra került. Ez az eltolódás a kétféle időszámítási módból, a tropikus (a Földhöz viszonyított Napállás) és a tényleges naptári évek közötti különbségből ered.
A másik ok a kereszténység elterjedésében rejlik. Szent Iván éjszakája ugyanis ma Keresztelő János egyházi ünnepe, de már korábban is megülték, és a történészek szerint ez volt az egyik legnagyobb pogány ünnep.
A források az 5. századtól említik a Szent Iván éjszaka együttes megünneplését Keresztelő János ünnepével, mivel az egyház erre a napra helyezte a szent születésének időpontját, mint a fény és a világosság győzedelmét a sötétség és a halál felett.
Már a pogány világban is a fény ünnepe volt ez a nap, a nyárközépi tűzgyújtás a megtisztulást és az újjászületést jelképezte. Ehhez a naphoz elsősorban a tűzhöz kapcsolódó népszokások társultak, például éjjel hatalmas örömtüzeket gyújtottak, amelyeket körültáncoltak, égő faágakkal megkerülték a szántóföldeket a gazdag termés reményében vagy lángoló kereket gurítottak le a domboldalakon.
A tűz elsősorban a világosság szimbóluma, ami elűzi a sötétséget és annak ártó szellemeit.
Melchior Inchoffer 18. századi egyházi szerző szerint a magyarok már a 11. században (1026 körül) gyújtottak tüzeket szent Iván éj előestéjén.
Bod Péter református lelkész Szent Heortokrátes című művében és a Históriákra utat mutató Magyar Leksikonban a Szent Iván éji népszokásokról ír, és azt mondja, ezen a napon a gyerekek mindenféle szemetet, csontot gyűjtöttek össze, hogy azt megégessék, és füstöt csináljanak.
Ugyanakkor a tűzugrás szokásáról is említést tesz: „A keresztények – a tudatlanság is segítvén – a tájba tüzeket tettek, azokat által szökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el.” Úgy tartották, hogy aki átugrotta a tüzet, az megtisztult, új erőt kapott. A szerelmeseknek együtt vagy külön-külön kellett átugraniuk a szerencsét hozó lángok felett, hogy azok messze űzzék tőlük a gonoszt.
A hiedelem úgy tartja, hogy ezen a mágikus éjszakán bármi megtörténhet, és legmerészebb álmaink is teljesülhetnek. Koboldok, tündérek, boszorkányok és más mesebeli lények éjszakája ez, de ilyenkor állítólag „megszólalnak” a gyógynövények is, és elárulják titkaikat azoknak, akik érdemesek rá.
A javasasszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek a tüzeknél, és ezeket később fürdők készítéséhez használták fel. De a tűzbe vetett almának is mágikus erőt tulajdonítottak: úgy gondolták, ha valaki eszik belőle, azt elkerülik a betegségek. A növényekhez, virágokhoz kapcsolódó szokások miatt virágos Szent János ünnepének is nevezik ezt a napot, és a lányok gyakran virágkoszorút fonnak a hajukba, és úgy táncolják körül az örömtüzeket.
A skandináv országokban különösen népszerűek a Szent Iván éji ünnepségek, itt ugyanis ilyenkor vannak az úgynevezett fehér éjszakák, amikor a Nap még éjszaka sem nyugszik le.
De sok déli országban is nagy hagyománya van a Szent Iván éj megünneplésének, például Portugáliában és Spanyolországban. Portóban tele vannak az utcák ünneplő emberekkel, Spanyolországban pedig, a valenciai tartományban, az emberek leginkább a tengerpartokon ünnepelnek. Az egyik alapvető szokás természetesen itt is a tűzgyújtás, illetve a tűz körüli tánc.
Magyarországon manapság az egyik legjellegzetesebb rendezvény ezen a napon a Múzeumok Éjszakája, amit 2001 óta minden évben megtartanak.
