Sajnos a depresszió, mint általános népbetegség, mára már olyannyira elterjedt, hogy szinte mindenkinek van pár olyan ismerőse, aki nap mint nap küzd vele.
A depresszióban szenvedők minden egyes nap csatákat vívnak önmagukkal, és sokan mindehhez segítséget sem mernek kérni, mert a társadalom könnyedén ítélkezik és címkét aggat rájuk.
Pedig a depresszió igenis hatékonyan kezelhető, és egy 2013-as vizsgálat azt is alátámasztotta, hogy a terápiákat követően sokkal kisebb volt a visszaesés aránya, mint a gyógyszeres kezelések után. Ám vannak olyan páciensek, akinek mindkét gyógymódra szüksége lehet a gyógyulás érdekében.
Jim Carrey is sokáig erősítette a depresszióval küzdők táborát, ám neki sikerült felülkerekednie a mentális problémán. Ez a legendás színész és komikus a karrierje során számtalanszor szembe kellett nézzen a depresszióval, olykor még gyógyszeres kezelésekre is szorult.
Ám később sikerült belátnia, hogy a gyógyszeres kezelések csak még jobban lenyomják, és egyszerre állt le a koffein és alkoholfogyasztással, hogy ne súlyosbítsa a helyzetet. Mivel ő is átélte mindazt, amit a depresszióban szenvedők, jól átlátja a helyzet súlyosságát és szavai hiteles inspirációként szolgálhatnak a hasonló cipőben járó embereknek.
„Az emberek folyton a depresszióról beszélnek. A depresszió és a szomorúság közötti különbség a véletlenekben rejlik. A depresszió során a tested akaratból üzeni azt neked, hogy nem akarok többé ez a személy lenni, nem akarok többé ezen karakter szerint élni, amit teremtettél. Túl sok ez nekem. A „depresszió” szóra úgy gondolj, mint valamiféle „mély pihenőre”. A testednek szüksége van erre a mély pihenésre, hiszen muszáj azt a karaktert játszania, amit teremtettél.” – mondja a színész.
Amint Jim rájött, hogy a pénz és a hírnév sosem fogja elvezetni az igaz boldogságig, óriási spirituális ébredésre talált, és ráeszmélt, hogy a személyisége folytonos keresése megteremti az egót, ami pedig elválaszt az univerzumtól.
Azt állítja, hogy ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, el kell hagynunk az „én” képét. Az életet úgy kell felfogjuk, mint egy tapasztalatot, és ahhoz, hogy legyőzzük a depressziót, nem csak az elvárásainkat kell elengedjünk, hanem meg kell próbálnunk gondtalanul szemlélni az életünket.
Nagyon sokan abban a hitben vannak, hogy kell valami, vagy valaki ahhoz, hogy ráleljenek a boldogságra, pedig az anyagi dolgok semmit sem érnek. Jim szerint a boldogsághoz minden bennünk van! Jim azt is hangsúlyozza, hogy sose korlátozd magad és a lehetőségeidet.
Ne felejtsük el, hogy egyformák vagyunk és hagyjuk abba egymás különbségeinek méricskélését.
Ha depresszióval küzdesz, ne felejts el visszatérni a saját világodba és újra átgondoltan élvezni az életet. Nem szabad szégyenként felfogd, hiszen az első lépés a gyógyulás felé a segítségkérés! Még ha úgy is érzed, hogy ez már neked sok, ne zárkózz el a külvilágtól, barátaidtól, szüleidtől. Az emberek szeretnek és mindenben a segítségedre lesznek. Olyan emberekkel vedd körbe magad, akikben megbízol és biztonságban érzed magad tőlük és bírd rá magad arra, hogy nyílj meg előttük. Próbálj ki olyan dolgokat, amiket eddig soha nem mertél, vágj bele valami újba, és ne féltsd a komfortzónád, mert hidd el, hogy változásra van szükséged! – és képes vagy változni!