Az országban évek óta egy csepp eső nem esett, a nagy meleg szinte az összes életformát elpusztította, a fű kisült, az évszázados fák is halálukon voltak. A folyók, patakok teljesen kiszáradtak. A világ elindult a pusztulás felé.
Egy eldugott kis faluban volt egy leányka, akinek az édesanyja lebetegedett a vízhiány miatt.
“Elmegyek, édesanyám, ha kell több tíz kilométert is gyalogolok, csak hogy találjak egy kevés vizet, amitől jobban leszel. Megteszem érted ezt az erőfeszítést” – mondta a lány.
Leakasztotta a korsót, és elindult víz után kutatni. Napokig ment, mendegélt, mire az egyik hegynek a csúcsán egy kis forrásra bukkant. Szinte teljesen ki volt száradva, de még a szikla egyik szélén gyengén csordogált a víz. Több órát kellett várnia, míg a korsó megtelt vízzel. Ezután boldogan hazafelé vette az irányt.
Útközben a lány találkozott egy kicsi, beteg kutyával, szegény pára alig tudott menni, szinte teljesen kiszáradt a nagy hőségben.
“Oh, szegény, hát muszáj adnom pár csepp vizet neki, hogy ne pusztuljon el, édesanyámnak úgy is marad még” – mondta a lányka. A kutya miután belapátolta a vizet, boldogan ugatni kezdett.
A lány nem vette ugyan észre, de közben a koszos korsója ezüst korsóvá vált, és még ráadásul a kutyának kitöltött vízmennyiség is visszakerült belé.
A kislány ezután sietve indult tovább, hogy édesanyja minél hamarabb vízhez jusson. Estére ért haza, benyitott, anyja ágyához sietett. Ott ült a nagypapája, aki a beteg lányát ápolta. Az öreg is annyira szomjas volt, hogy nem is tudott egy szót sem szólni unokájához. A kislány átnyújtotta a korsót nagypapájának, aki ivott egy kortyot. Egyből erőre kapott, majd odament a lánya ágyához, hogy karjába vegye. Ekkor a korsó észrevétlenül arannyá változott, és ismét tele lett vízzel.
Ekkor inni adott az édesanyjának, aki egyből jobban lett. Végül csak egy kevés víz maradt a korsó aljában. A kislány is inni akart, de ekkor kopogni kezdtek az ajtón. Egy idegen volt az, aki alig élet, látszott, hogy hosszú utat tett meg, és mindjárt szomjan hal.
“Tudnak adni egy korty vizet, mert hanem vége az életemnek” – szólalt meg nehezen.
A kislány azt gondolta magában, hogy a férfinak nagyobb szüksége van a vízre, mint neki, ezért átnyújtotta a korsót.
Ekkor az idegen elmosolyodott, megfogta a korsót, amely abban a pillanatban gyémánt korsóvá változott. Megfordította, a kevés víz kiömlött a földre, és azon a helyen egy friss, bővizű kút termett.
Az idegen egy pillanat múlva eltűnt. A kislány felnézett az égre, ahol egy felhő sem volt, de este a csillagok korsószerű mintát rajzoltak, olyat, mint a kislányé volt, örök emlékül hagyva az utókornak a lányka nagylelkűségét, áldozatkészségét.
