A kellemes pillanatokra, érdekes, tanulságos beszélgetésekre mindenki szívesen emlékszik. Habár a legtöbb diák számára nem ismeretlenek az iskolaundor tünetei, mégis voltak olyan pillanatok, tanárok, akiket kedveltünk, netán felnéztünk rájuk.
Az alábbi videó is ezt a különleges, sok szempontból értékes és megismételhetetlen kapcsolatot dolgozza fel.
A kisfilmben szereplőket arra kérték, hogy meséljenek azokról a tanáraikról, pedagógusaikról, akik sokat jelentettek számukra, akik bátorították, támogatták őket, és segítettek abban, hogy önmagukra találhassanak. A filmben megszólaló személyek többségének nem teltek mindig felhőtlenül az iskolai évek, hiszen társaik gyakran kicsúfolták őket, de rendszerint mégis volt legalább egy ember, aki melléjük állt.
Miközben a tanárukról mesélő emberek azt hitték, hogy csak egy sima interjút készítenek velük, a kedvenc pedagógusaik óvatosan előléptek a háttérből. Ekkor szabadulnak el a pozitív, megható indulatok, hiszen szerintünk senki sem bírja ki pár könnycsepp nélkül, mikor egyik fiatalember fülébe a tanárnője azt súgja, hogy: „Köszönöm, Victor, el sem tudod képzelni, hogy milyen jó érzés volt azokat a szavakat hallani, amiket mondtál.”
