Szerencsések azok, akiknek a környezetében még tartós hótakaró borítja a tájat. Bármikor csapadékosra fordulhat az idő, és ha, így tél idején, mínuszok is társulnak hozzá, megtörténik a csoda: káprázatosan szép hópelyhek szállingóznak lefelé az égből.
Te megfigyelted valaha, hogyan is néznek ki valójában?
A népszerű hópehely-fotós, Alexey Kljatov 2013-ban kovácsolt szakmát ebből a lenyűgöző természeti jelenségből. Ekkor publikálta ugyanis azokat a makrófotókat, melyek világhírűvé tették őt. A szemet-lelket ámulatba ejtő képek egy amatőr fényképezőgéppel készültek, és a hópelyheket a maguk tökéletességében örökítik meg.
A szenvedélye a parányi „égi teremtmények” iránt azóta sem lankadt, így évről évre szebbnél szebb közeli képeket készít róluk, immár művészetté fejlesztve a technikát. Íme néhány gyöngyszem a galériájából, melyeket a fotózásuk története tesz még izgalmasabbá.
Alexeyt akkor vették le a lábáról a hópelyhek, amikor belebotlott Kenneth Libbrecht fizikaprofesszor honlapjába, a Hókristályokba.
A fotós meg volt győződve arról, hogy egy amatőrnek semmi esélye lencsevégre kapni ezeket a gyönyörűségeket profi eszközök nélkül. „Ez egy abszolút tévedés!” – vallotta be később. „Most már biztosan állíthatom, hogy bármelyik fényképész képes sikeres fotót készíteni a hópelyhekről, még a legegyszerűbb kamerával is.” – írta Kljatov.
Alexey egy fordított objektívet használ makrólencseként a Canon Powershot A650is kamerájához. Pontosabban egy Helios 44M-5-öst. Így néz ki az a gép, amivel a fotós ezeket a csodálatos képeket készíti.
A háttér, melyet a legjobban kedvel, az egy sötét színű banális gyapjútakaró. Ez adja ki a leginkább a hópihék tökéletességét. „Ezzel a háttérrel, a hópelyhek lenyűgöző látványt nyújtanak, akár egy drágakő az ékszerüzlet kirakatában.” – állítja Alexey.
Megesik, hogy egy-egy példányt üvegen kap lencsevégre, így a hópelyhek különleges árnyalatokban tündökölhetnek. Ehhez a művelethez egy sima üveglapot használ, melyet egyszerűen ráfektet egy lábakkal felfelé fordított székre.
Ki gondolta volna, hogy ezek a fantasztikus fotók egy közönséges fényképezőgéppel készültek?
Hogy eljátsszon a színekkel, egy lámpát is hozzáad a díszlethez, melynek fényét egy tarka nylonzacskóval borítja le. Ez lesz az eredménye.
Végül pedig kirajzolódik a hópehely tökéletes formája, mely már-már a varázslattal határos…
A fotós igyekszik minden hópehelyről két képet készíteni: egyet a sötét, egyet pedig az üveg háttérrel. Aztán ötvözi a két fényképet, hogy még látványosabb legyen az eredmény. Így olyan részletek válnak láthatóvá, melyeket egyetlen fotó nem lenne képes felfedni.
Nagyjából 8-10 fényképet lő ugyanarról az „alanyról”. Egyes különlegesebb formák viszont akár 16 képkockát is igényelnek, vagy még ennél is többet.
Alexey stúdiójaként a tömbházlakásának erkélye szolgál. Az erkély csak félig üvegezett, így ha az idő megengedi, a fotós szabadtéri képeket is készíthet. Nagyon szerencsés vagyok, hogy megvan ez a kis helyem. Itt senki nem zavar. És ha nagyon fázom, akkor bevonulok a szobába.” – írja Kljatov.
Manapság ritka, amikor bőségesen havazik. Ezekhez a fotókhoz viszont elegendő egy kis hószállingózás is. „Itt nem annyira a technika, annál inkább a türelem és a szerencse a lényeges.” – folytatja a fotós. A figyelem a legapróbb részletekre fókuszáljon: ezen a képen például egy parányi hópihe csatlakozott rá egy nála jóval nagyobbra.
Ezen a fotón egy átlátszó példány tündököl, fantasztikus háttérszínekkel.
Ez pedig egy ritkaságnak számító, tökéletes hatszögletű hópehely.
Erre a hópehelyre mintha sok kis apró tapadt volna. Akár egy gyémántokkal kirakott ékszer.
Végül pedig a mestermű: egy csodálatos háromdimenziós példány!
„Még így, nyolc tél után is, mióta rendszeresen fényképezem őket, nem szűnik bennem a lelkesedés és a csodálat a hópelyhek iránt. Ezernyi hópihét látván a legapróbb részletekig, lenyűgöznek a fantasztikus formák és a szabályos tökéletesség, amivel a természet megalkotta őket.” – áradozik Kljatov.
