Úgy érzed, hogy nehéz hét van mögötted, és teljesen kimerültek az energiatartalékaid, vagy netán még egy megfázás is kerülget? Aggodalomra semmi ok, mert elhoztunk neked egy természetes összetevőkből álló, hamar és olcsón elkészíthető energia és immunserkentő italt, amely aktív összetevői által segít, hogy igazán frissnek érezhesd magad egy hosszú hét után is.
A hétvégét használd mindig az előző hét fáradalmainak a kipihenésére és aktívan készülj a következő hét kihívásaira. Nem hiszek a csodaszerekben, épp ezért nem fogom csodaitalnak hívni azt, ami itt elkészítésre került, azonban meggyőződésem, hogy a természet mindig karnyújtásnyira van és megadja a szervezetnek mindazt, amire szüksége van.
Tipp: A gyömbér – 5 érv, amiért érdemes fogyasztani
Így került elő egy olyan egyszerű italrecept, ami hirtelen minden panaszom enyhítésére tökéletesnek látszott. Egy nagyobb pszichés megerőltetés, aktív tanulás, vizsgaidőszak miatt nemcsak éberségem és figyelmem lankadt, hanem fáradtnak és energiahiányosnak is éreztem magam. A meghűlés első tünetei is jelentkeztek és meggyőződésem, hogy a túlzott kávé és édesség fogyasztás miatt a szervezetem is kezdett elsavasodni. Így találtam rá erre a receptre, amelyet azonnal ki is próbáltam.
Az ajánlás szerint nem szükséges lúgos vizet használni az elkészítéséhez, de mivel gondoltam, ha úgyis az van itthon, majd azt használok. Így erősen lúgos, természetes forrásból származó 8.8 pH tartalmú vizet használtam. A feltehetően savas szervezetem bizonyára hálás lesz érte. A citrom jótékony hatása, vitamin és antioxidáns tartalma miatt már-már elcsépelt és ez a számomra nélkülözhetetlen citrusféle szintén az italomban landolt.
Tipp: A méz jótékony hatásai
Rettegjetek kórokozók! Ezt csak megkoronázta a gyömbér, ami az ital titkos összetevője. Nemcsak érdekes enyhén csípős fűszeres íze, ami miatt használtam, hanem egészségre gyakorolt hatása miatt is. A friss gyömbér hatást gyakorol a metabolizmusra, amely felgyorsul és hőérzetet kelt illetve beindítja a keringést és az izzadást. Mi kell ennél jobb a toxinok eltávolítására? A tenziós fejfájás, ízületi fájdalmak, a nehézlégzés gyakran társul meghűléshez, hörghuruthoz így természetesen kihagyhatatlan volt az italból. Figyelem nagy mennyiségű energiát ad, nemcsak az idegrendszerre, hanem a nemi vágyra is serkentőleg hat. (azért ez sem egy elhanyagolandó mellékhatás). Egy fahéj rudat is belelógattam, mivel gyulladáscsökkentő, antioxidáns hatása mellett a memóriára és a kifáradt elmére is jó hatással bír.
Az italt az ínyencek – mint én is – mézzel édesítik. A méz szépen kiegészíti a többi aktív hatóanyag listáját, és ha csíniján bánsz vele, akkor az italod megőrzi lúgos vegyhatását, ha túl sokat használsz belőle, akkor enyhén savas is lehet. A méz sikeresen veszi fel a harcot a fáradt idegrendszerrel és extra energiát ad a magas B vitaminok (B1, B2, B6, B12) miatt.
A hatása gyakorlatilag azonnal jelentkezik, felfrissít, segít összpontosítani, energiát ad, csökkenti a megfázás tüneteit, könnyíti a légzést. Hosszabb távon lúgosít és immunrendszert erősít. Figyelem a nemi vágy várható serkentése miatt nem vállalunk felelősséget 🙂
Tipp: Készíts fogyókúrás vizet házilag
Recept:
Hozzávalók: 1 liter szénsavmentes víz (lehet lúgos víz), 2-3 cm frissen reszelt gyömbér, fél citrom leve, 1 fahéjrúd, méz ízlés szerint.
A friss gyömbért hámozd meg, és egy reszelőn reszeld egyenletes apró darabokra, majd add a vízhez. A megmosott citromot vágd kettőbe és csavard a vízbe. Lopjál bele egy kis fahéjat vagy fahéj rudat és ízlés szerint ad hozzá a mézet. Használd egészséggel és tekintsd meg az ital elkészítése alatt készült házi videónkat, amely lépésről-lépésre bemutatja, hogy mi kell hozzá és hogyan készül.