A macskáknak megvannak a maguk sajátos módszerei arra, hogy kimutassák szeretetüket gazdáik felé, de ha nem tudjuk, mire kell figyelnünk, ezek könnyen észrevétlenek maradnak.
Míg egyes macskák szeretnek a gazdájukhoz bújni, és nyíltan kimutatni a szeretetüket, mások távolságtartóbbak, és a gazdájuk fejében akár az is megfordulhat, hogy kedvencük nem szereti őket. Egy TikTok videó azonban feltárta, milyen jeleit adják a cicák szeretetüknek.
Az egyik legfontosabb jelzés, ha kedvenced úgy bánik veled, mintha te is macska lennél. Ebben az esetben azzal mutatja ki a szeretetét, hogy hozzád dörgölőzik, a közeledben tartózkodik és melletted alszik, ahogy azt más macskákkal is tenné. Szóval, ha a cicád hozzád dörgölőzik, az arra utal, hogy befogadott téged a saját „szociális csoportjába.”
Egy másik árulkodó jel, ha kedvenced követ téged a lakásban – ez azt jelenti, hogy a közeledben akar lenni. Ha pedig egy macska bejön a hálószobádba, miközben alszol, biztos lehetsz benne, hogy szeret és megbízik benned.
„Néhány macska fenyegetve érzi magát az emberek méretétől. Ennek következtében nagyobb biztonságban érezhetik magukat az ember közelében, ha az ágyon fekszenek, mintha sétálnának” – magyarázza a videó.
Egy harmadik jelzés, amit a legtöbb macskatulajdonos bizonyára ismer, ha a cicád lassan pislog rád. Ez a bizalom egyértelmű jele, amit akár te magad is viszonozhatsz.
A macskáknál gyakran megfigyelhető, hogy egy puha felületre – például egy takaróra, a fotel szélére vagy akár gazdájuk lábára – feküdve, mellső lábukat az anyagnak nyomva, körmüket enyhén kiengedve, dagasztó, vagy gyúró mozdulatokat végeznek.
Ha a cicád a mancsaival „dagasztani” kezd, az szintén a szeretet jele lehet. A kismacskák ezzel a gesztussal kérnek tejet az anyjuktól, és ez az ösztönös mozdulat később az elégedettség kifejezésére szolgál.
Végül, de nem utolsós sorban a nyávogás is fontos jelzés, mivel ez a macskák alapvető kommunikációs módszere, és ezáltal követelhetik a gazdi figyelmét.