Mindig mikor megkérdezem tőled, hogy vagy, azt mondod fáradt vagy. Tegnap is fáradt voltál, tegnapelőtt is. Egész héten. Azt mondod a sötétség teszi, a szürke napok, a stressz, de mégis elfordulsz mikor ezt mondod – a hátad és a csend marad nekem.
Fáradt vagy, megértem. De miért kell mindig fáradtnak lenned? Mi az, ami így lefáraszt? Biztos nem itthon fáradsz el, mert alig vagy itthon. Mindenkinek hiányzol, a gyerekeknek leginkább. Csak játszani szeretnének veled, mikor hazaérsz, de te fáradt vagy, csendben akarsz lenni, egyedül akarsz lenni. Mintha mi lennénk azok, akik fárasztanánk.
De látom, hogy nem csak te vagy fáradt. A szomszédasszony is fáradt, vele sem lehet társalogni már. Az üzletben az eladók is fáradtak. Az utcán a járókelők is tasakos szemekkel, lehajtott fejjel jönnek-mennek. Manapság mindenki fáradt. Fáradt a város, nehezek a nappalok, az órák, a percek, a gondolatok… Fáradt a világ. Csak tudnám miért. Ha tudnám miért fáradt mindenki, talán tudnánk tenni ellene.
Én is fáradt vagyok. Nem is tudom, hogy a gyerekek fárasztanak vagy csak a szürke idő. Hova tűnt az élet, a sok ragyogás, a sok kacagás? Látom rajtad is, hogy még kacagni is fáradt vagy. Borzalmas így látnom téged. De végül is megértem, de bárcsak jobban érteném! Már olyan rég tervezünk egy szabadságot, egy családi kirándulást. Szerinted az segítene? Kell nekünk egyáltalán szabadság? De mitől? Vagy hagyjalak inkább békén? Az az igazság, hogy hiányzol ebben a nagy fáradságban. Az ember olyan egyedül van benne.
Biztos csak a fáradtság a baj? Biztos nem vagy szomorú? Néha szomorúságot is látok az embereken, rajtad is. De hiszek neked, ha azt mondod, hogy csak a fáradtság. Szeretném, ha nem fordulnál el, ha nem fordítanál hátat. Hiszen én is fáradt vagyok. Csak nem szeretném, hogy a gyerekek ezt lássák. Nem tudom mit mondjak nekik mikor kérdezik, hogy apával mi a baj? Mondom nekik, hogy „apa csak fáradt”. Fáradt ez a világ, mind fáradtak vagyunk. Nem akarunk már semmit, csak pihenni.
Elfáradtunk, olyan gyorsan pörög ez a föld. Csak pörög és pörög… Fogd meg a kezem, hátha így jobban pihensz. Csak ölelj át, hátha így jobban pihenünk. Vagy elmehetünk sétálni, csak mi és a gyerekek, hátha így ismét természetes lesz a kacagás. Így együtt, egymásra hangolva, hátha nem szédülünk annyira a nagy pörgésben. Csak fogd meg a kezem.
Birtalan Katalin
