A Vatikán közzétette Ferenc pápa utolsó üzenetét, amelyet röviddel halála előtt, húsvét második napján írt. Az üzenet szívből jövő békefelhívás a világ felé, különösen az izraeli–palesztin konfliktus kapcsán. A Szentatya élete utolsó pillanataiban is a megbékélés és az együttélés fontosságát hangsúlyozta – ahogy tette azt egész pápasága során, még betegágyáról is.
A Vatikán a halála után két nappal tette közzé az üzenetet, amelyben a pápa a Szentföld különleges jelentőségére és a háború pusztító következményeire hívta fel a figyelmet. A The Parliament Magazine így fogalmazott: a pápa olyan helyért emelte fel szavát, „ahol Isten úgy döntött, hogy kinyilatkoztatja isteni dicsőségét”, de amely „kegyetlen háborúk színhelyévé vált”.
Ferenc pápa üzenete mélyen emberi, megindító és spirituálisan gazdag szöveg, amelyet változtatás nélkül közlünk:
„A Szentföld, a zsidók, keresztények és muzulmánok szent területe, az a hely, ahol az üdvösség története ered, ahol Isten úgy döntött, hogy kinyilatkoztatja isteni dicsőségét és az emberi méltóság felbecsülhetetlen értékét egyaránt.
Mégis, az emberi történelem egyik paradoxonja, hogy a Szentföld mindig is kegyetlen háborúk színhelye volt, amelyek szüntelen vérfolyást eredményeztek, amely igazságosságért kiált Isten és minden nép előtt. Ez egy olyan ország, amelyet évszázados konfliktusok pusztítottak el, amelyet bizalmatlanság és félelem, megszegett ígéretek és összetört remények sebeztek meg.
Egy újabb humanitárius katasztrófa láttán nem tehetek mást, mint hogy megismétlem szívből jövő felhívásomat a békéért Jeruzsálem és az egész Közel-Kelet számára. Az erőszak és a bosszú körforgása annyira beleivódott az emberi pszichébe, hogy még a békére való felhívást is gyanakvással lehet értelmezni – az ellenség megbékéléseként, vagy a vélt áldozatok és a nyomorúságuk iránti empátia hiányaként.
A béketeremtés bátorságot igényel, sokkal többet, mint a háború. Erre a bátorságra továbbra is szükség van, mint mindig. A háború csak azt az illúziót kelti, hogy a dolgok jobbra fordulnak. Ez egy leegyszerűsítő „válasz” az összetettebb társadalmi-politikai problémákra, de soha nem megoldás.
Amikor a háború illúziója megszűnik, csak a halál, a pusztítás és a még nagyobb problémák maradnak. A béke megteremtése több időt és türelmet igényel, de ez az egyetlen út egy jobb világhoz. Az igazi béke nem hagyja figyelmen kívül az igazságosságot, és az igazi igazságosság nem a bosszú logikáját követi, hanem a megbocsátás ihlette. Mindenütt, és különösen a Szentföldön, az igazságos és tartós béke egyetlen járható útja az olyan politikai megoldás, amely teljes mértékben tiszteletben tartja az izraeliek és a palesztinok jogait és törekvéseit.
Ennek szellemében szeretném megújítani határozott támogatásomat a kétállami megoldás mellett, amely Izrael államot és Palesztina államot képzel el, amelyek békében, biztonságban és kölcsönös elismerésben élnek egymás mellett. Mindkét népnek joga van ahhoz, hogy békében éljen, mivel mindkettőjüknek mély történelmi, kulturális és vallási gyökerei vannak ezen a területen. A biztonságot soha nem lehet elérni a másik uralásával, megsemmisítésével, megalázásával vagy kirekesztésével.
A katonai megközelítés vagy az egyoldalú döntések látszólagos és pillanatnyi győzelmeket hozhatnak, de nem hoznak békét. Éppen ellenkezőleg, elmélyítik a sebeket, gyűlöletet szítanak és az erőszak körforgását állandósítják. Az igazi békét nem lehet erőszakkal kikényszeríteni, hanem csak őszinte párbeszéddel, kölcsönös tisztelettel és a közjó iránti őszinte elkötelezettséggel lehet megteremteni.
Ézsaiás próféta szavaival élve: Az igazságosság műve béke lesz, az igazságosság hatása pedig nyugalom és biztonság örökké (Ézsaiás 32:17). Az igazságosság megköveteli mások méltóságának elismerését, különösen a kiszolgáltatottak, a kitelepítettek és azokét, akiknek nincs hangjuk és nincs választásuk.
A megfelelő politikai megoldás és a diplomáciai megközelítés valóban szükséges, de nem elegendő.
A kétállami megoldás támogatása nem csupán a határok meghúzásáról és a megállapodások aláírásáról szól. Azt jelenti, hogy fel kell ismerni, hogy a függetlenségnek együtt kell járnia a kölcsönös függőséggel. Világunkban ugyanis minden mindennel összefügg, és mindannyian egy emberi család testvéreiként kötődünk egymáshoz.
Az izraelieket és a palesztinokat összeköti a földrajz, a történelem és a jövő, amelyet vagy közösen építenek, vagy örökké veszélyben marad. A béke soha nem fog virágozni a világ többi részétől elszigetelve. Mondhatnánk, hogy a Holdon béke van, de ez az üresség békéje, nem pedig a teljesség békéje, amelyet arra vagyunk hivatottak, hogy felépítsünk ezen a földön.
Nekünk salomra, isteni békére van szükségünk, az egyetlen békére, amelynek valóban emberi arca van. Ez az egyetlen béke, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy szomszédként, partnerként, sőt testvérként és nővérként tekintsenek egymásra.
Sajnos az emberi történelemben túl gyakran fordul elő, hogy azokat, akik békét javasolnak, gyengének látják, míg azok, akik fegyverkeznek, az erős és uralkodó bűvöletében tündökölnek. Ez is egy nagy illúzió.
Aki a békéért dolgozik, az erős. Csak a béketeremtő látja a világot olyan helynek, amelyet művelni és javítani lehet. Csak a béketeremtőnek van türelme és előrelátása az építkezéshez. Ezzel szemben, aki háborúra készül, az végül is gyenge, mert nem hisz az emberiségben, sőt még önmagában sem. Az ilyen hozzáállás csak rombolni tud. Ahogy Jézus mondta: „Boldogok a békességszerzők, mert ők lesznek az Isten fiainak neveztetnek” (Máté 5:9).
Azt mondanám mind a népeknek, mind a nemzetközi közösségnek: Isten és a jövő nemzedékei nem az alapján fognak megítélni minket, hogy hány ellenséget győztünk le, hanem az alapján, hogy hány életet mentettünk meg. Jöjjön el hamarosan az a nap, amikor a kardok szántóollóvá válnak, amikor a gyermekek nem szirénázásra, hanem békedalokra ébrednek, és amikor a Szentföld valóban szentté válik.”
