AktuálisHajszálon múlt egy Ryanair-utas élete: megszólalt a légitársaság vezérigazgatója

Hajszálon múlt egy Ryanair-utas élete: megszólalt a légitársaság vezérigazgatója

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


A biztonsági öve tartotta a helyén azt a 61 éves utast, akit részben kirántott a kabinból a hirtelen légnyomáscsökkenés egy Ryanair-járaton. A Boeing 737-es ablakának betörése után az utas felesége és több közelben ülő ember küzdött azért, hogy visszahúzza a súlyosan megsérült férfit a repülőgép belsejébe.

A Görögországból Németországba tartó járat balesetének körülményeit jelenleg is vizsgálják. Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója hétfőn közölte, hogy az első megállapítások szerint idegen tárgy okozhatta a repülőgép hajtóművének sérülését.

„A kezdeti megállapítások arra utalnak, hogy a motor károsodását egy idegen tárgy okozta a szaloniki repülőtérről való felszálláskor, de ezt nem tudjuk biztosan állítani” – mondta Michael O’Leary a légitársaság április és június közötti negyedéves eredményeinek ismertetésekor.

A vezérigazgató szerint az incidensről várhatóan 28 napon belül készül el az előzetes jelentés, amelyet később részletes vizsgálati dokumentum követ. A légitársaság vezetője hangsúlyozta, hogy a feltételezett okot egyelőre nem lehet végleges megállapításként kezelni. A vizsgálat kezdeti eredményeiről a Reuters számolt be.

A biztonsági öv mentette meg a Ryanair utasának életét

Ljubiša Karovića és Svetlana Grković – Fotó: Facebook

A Thesszalonikiből a bajorországi Memmingenbe tartó járaton egy 61 éves, szerb állampolgárságú férfi ült közvetlenül a később betört ablak mellett. A kabinban kialakult légnyomáskülönbség részben kirántotta őt az ablaknyíláson keresztül.

Felesége, Svetlana Maximovic a görög állami televíziónak, az ERT-nek beszélt a repülőgépen átélt drámai pillanatokról.

„A férjem közvetlenül az ablak mellett ült. Szerencsére be volt kötve a biztonsági öve – az öv mentette meg az életét” – idézte fel Svetlana Maximovic.

Az asszony elmondása szerint más utasokkal együtt sikerült megragadniuk és visszahúzniuk a férfit a kabinba. A szerb utast az incidens után kórházba szállították.

Súlyos sérüléseket és pszichológiai traumát szenvedett

A férfi nyak- és vállsérüléseket, valamint égési sérüléseket szenvedett. Felesége szerint a történtek fizikailag és lelkileg is súlyosan megviselték.

A balesetet követően a repülőgép visszatért Thesszalonikibe. Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület vezeti az incidens kivizsgálását, amelyben az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége is közreműködik. A hatóságok azt próbálják megállapítani, mi okozta a hajtómű sérülését, és pontosan hogyan törhette be a leváló alkatrész vagy más idegen tárgy az utastér ablakát.


RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés


    Kapcsolódó cikkek