A 17. században a nőknek nem volt lehetőségük arra, hogy saját maguk irányítsák az életüket. A gazdag és szegény nők egyaránt a férfiak tulajdonát képezték, és könnyen áldozatául eshettek egy bántalmazó kapcsolatnak.
Ezeknek a korabeli nőknek soha nem volt könnyű az élete. Gyerekként az apjuk, később pedig a férjük tulajdonát képezték. Mivel nem válhattak el, az egyetlen esetleges kiutat az özvegység jelenthette. És akadtak közöttük olyanok, aki nem is rettentek vissza ettől a megoldástól, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől.
És itt lépett színre Giulia Tofana, a méregkeverő, aki olyan feleségeknek adta el saját készítésű mérgeit, akik meg akarták ölni a férjüket.
A méreg, amit kínált, a Tofana-víz, nadragulyát, ólmot és arzént is tartalmazott. A készítményt női kozmetikumnak álcázva árulta Rómában, Nápolyban és Palermóban.
Használatkor a mérget nem lehetett észrevenni, mert semmilyen illata vagy íze nem volt. A nők férjük ételébe keverték, és az első tünetek egyszerű megfázásra emlékeztettek. A második, harmadik adag után azonban a tünetek súlyosbodtak, a negyedik dózis pedig már halálos volt.
A Tofana-vizet az elhunyt szervezetében sem lehetett kimutatni. A boncolási eredmények szövődményekkel járó influenzát jeleztek.
Idővel azonban fény derült a méregkeverőnő tevékenységére. 1650-ben egy nő megvásárolta a mérget, hogy megszabaduljon a férjétől. Már bele is keverte azt az ételbe, de közben meggondolta magát, és bevallotta a férfinak, mire készült.
A római hatóságok ezután nyomozást indítottak az ügyben, különösen, amikor elterjedt az a szóbeszéd, hogy Giulia Tofana a helyi kutak vizét is megmérgezte.
A vallatások során a nő beismerte tetteit, és azt vallotta, körülbelül 600 férfit mérgezhettek meg az általa készített szerrel. Végül lányával és három alkalmazottjával együtt halálra ítélték, és 1659 júliusában kivégezték.
