A Filantropikum.com pár napja nézte meg a Valan – Az angyalok völgye című film bemutatóját. A film egy igazán sikeres magyar pszichothriller, amely olyan mély lélektani témákat boncolgat, mint a testi, lelki, társadalmi kiszolgáltatottság, elszigeteltség, kilátástalanság, gyermekkori traumák, alkohol függőség, feldolgozatlan gyász és az ehhez kapcsolódó hit és téveszmerendszerek.

Mindez egy Isten háta mögötti bányavárosban, ahol nemcsak a táj fagyott hanem az emberek lelkülete is, ahol a kommunizmus óta szinte megállt az idő és az erdő is vérfagyasztó titkokat őriz. A film vége a történetet transzcendentális síkra emeli az emberi szenvedést, halált, érintő legfájdalmasabb képkockáival.

Az Erdélyi Balánbánya és a környező havasok biztosították a forgatási helyszínt, amely tökéletes keretet ad a történet leghitelesebb kibontakoztatásához. A film látványtervezője Damokos Csaba az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon Szolnokon díjat vehetett át az alkotásért.

A fesztiválzsűri indoklása szerint: “A látványtervező helyszínválasztásával drámai kontrasztot teremtett a fenséges természeti táj és a szűk, nyomasztó belsők között. A zárt, érzelemmentes, eltompult emberi környezet színvilága hitelesen érzékelteti a dráma emocionális világát, kivételes ellentétbe állítva a természet tiszta tónusaival.”

A filmkritikák pozitívan fogadták Bagota Béla nagyjátékfilmjét:

A filmtekercs.hu bejegyzését idézve “A film a fények felgyújtása után sem ér véget. A Valan egy társadalmi problémáról kíván szólni, mégpedig az eltűnt gyerekekről. A film mozivásznon túli (csúnya szó, de helytálló) „hasznosságát” mi sem jelzi jobban, hogy a készítők az ORFK-val közösen indítottak egy kezdeményezést, hogy a filmbéli történések ne válhassanak valósággá.”

A filmet folyamatosan játsszák a magyarországi mozik és hamarosan vetítésre kerül Erdély nagyobb városaiban is.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.