A február a szerelem hónapja, amikor a romantika valósággal izzik a levegőben, és mintha az Univerzum titkos átjárókat nyitna meg, hogy a lelki társak egymásra találjanak, vagy elmélyítsék a kapcsolatukat. A szenvedélyek most felerősödnek, és a vonzalom mintha mágneses erővel hatna.
5 jegy szülöttei különösen erősen megtapasztalhatják ezt a mágneses erőt, ráadásul most olyan találkozásokban lehet részük, amelyek örökre megváltoztatják az életüket. De nem minden kapcsolat mentes a bonyodalmaktól, és vannak olyan karmikus kötelékek is, amelyeket egyszerűen nem tudunk figyelmen kívül hagyni.
5 csillagjegy, akik februárban intenzív karmikus kapcsolatokba kerülnek
Skorpió
A Skorpió az egyik legintenzívebb és legrejtélyesebb állatövi jegy, így nem is csoda, hogy hihetetlenül mélyen tud szeretni. Februárban az Univerzum szemtől szembe hozza a jegy szülötteit egy olyan kapcsolattal, amely túlmutat azon, amit racionálisan fel tudnak fogni – egy olyan szerelemmel, amely mágnesként vonzza őket.
Ez a kötelék lehet teljesen új, de az is előfordulhat, hogy egy múltbeli kapcsolat kerül ismét felszínre, amit soha nem sikerült igazán lezárniuk. De bárhogy is legyen, Úgy fogják érezni, mintha ennek a kapcsolatnak feltétlenül meg kellett volna történnie, mintha az életben megtett minden egyes lépés ide vezetett volna.
A karmikus szerelem nem mindig könnyű, és a Skorpióknak szembe kell nézniük legmélyebb félelmeikkel és bizonytalanságaikkal. Ez a kötelék felszínre hozza a sebezhetőségeiket, a féltékenységükkel és az irányítás iránti vágyukkal, és arra kényszeríti őket, hogy megtanulják a bizalom és az elengedés fontos leckéit.
Bár a szenvedélyek erőteljesen lángolnak, nem biztos, hogy ez a kapcsolat arra hivatott, hogy tartós legyen, és előfordulhat, hogy csak le kell vonniuk a megfelelő következtetéseket, mielőtt továbblépnének.
Halak
A Halak számára a szerelem szent fogalom, ami két lélek egymásra találásáról szól, téren és időn kívül. Ez a vízjegy februárban mély érzelmi viharokat él át, sőt, sorsszerű találkozásokat olyan lelkekkel, akiket mintha már ismertek volna egy másik életből.
Ez a kapcsolat olyan erős lesz, hogy a Halak úgy érzik majd, minden szó, minden érintés és minden pillantás varázslatos töltést hordoz, mintha egész eddigi életükben erre a kapcsolatra készültek volna.
A karmikus szerelmek azonban gyakran megpróbáltatásokkal járnak, és a Halak kénytelenek lesznek szembesülni a saját illúzióikkal. A jegy szülöttei hajlamosak ideális szerelmi történeteket kreálni, de most kiderül, valódi szerelemről van-e szó, vagy csak a saját fantáziájuk szüleményéről, amit az a vágy hozott létre, hogy megtalálják a lelki társukat.
Oroszlán
Az Oroszlánok már megszokták, hogy a figyelem középpontjában vannak, ahogy azt is, hogy ők irányítanak a kapcsolataikban. Februárban azonban találkoznak valakivel, aki felforgatja ezt a megszokott világképet, kihívás elé állítja őket, és eléri, hogy olyasmit érezzenek, amit korábban még soha.
Ez nem egy hétköznapi szerelem lesz, hanem olyan, amely arra kényszeríti a jegy szülötteit, hogy új módon nyissák meg a szívüket, ledobják az álarcokat, és szembenézzenek a legmélyebb félelmeikkel.
Bár a vonzalom azonnali és intenzív lesz, Oroszlán rá fog jönni, hogy ez a szerelem kihívásokkal is jár. Meg kell tanulnia félretenni az egóját és a büszkeségét, el kell fogadnia, hogy nem képes mindent irányítani, és meg kell tanulnia a szívére hallgatni.
Bak
A Bak pragmatikus és fegyelmezett természetéről ismert, de idén februárban olyan szerelemmel szembesül majd, ami minden logikát felülír. Olyasvalakihez vonzódik majd, akiről soha nem gondolta volna, és ez a szerelemről alkotott minden eddigi elképzelését gyökeresen megváltoztatja.
A Bakoknak most szembesíteniük kell a józan észt az érzelmek mélységével, aközött, amit helyesnek gondolnak, és amit a szívük súg nekik. A karmikus szerelmek azonban nem jönnek ok nélkül – arra hivatottak, hogy alapvető leckéket tanítsanak nekünk.
Mérleg
A Mérleg az egyensúly, a harmónia és a szépség jegye, de februárban az Univerzum olyan szerelmet hoz az életébe, ami minden eddigi, a kapcsolatokról alkotott elképzelését felborítja.
Bár ez a jegy mély és tartós kapcsolatokra és olyan partnerre vágyik, akivel tökéletes egyensúlyt teremthet, ez a hónap olyan karmikus szerelmet hoz, amely semmihez sem fogható, amit eddig tapasztalt. Ez a kapcsolat tele lesz kihívásokkal, sőt, igazi érzelmi hullámvasút lesz, tele intenzív pillanatokkal, ami a jegy szülötteinek teljes életét felforgatja.
Ebben a hónapban a Mérlegek mágneses vonzalmat éreznek majd valaki iránt, aki lenyűgözi őket, de egyben a felszínre hozza a legnagyobb bizonytalanságaikat is. Ez lehet egy múltbéli szerelem, ami most visszatér, de egy teljesen új kapcsolat is, de az mindenesetre biztos, hogy kimozdítja a jegy szülötteit a komfortzónájukból. Kénytelenek lesznek kockázatokat vállalni, és elfogadni, hogy az igazi szerelem nem csak a harmóniáról szól, hanem a hitelességről is, amihez sokszor a sebezhetőség is hozzátartozik.
A karmikus szerelmek az Univerzum ajándékai, de egyben óriási kihívások is, amik segítenek, hogy jobban megértsük önmagunkat, és fejlődni tudjunk. Februárban ez az öt csillagjegy minden eddiginél intenzívebb szerelmi történeteket élhet át, amik fontos leckéket tartogatnak, és, még ha nem is feltétlenül tartanak örökké, mély nyomokat hagynak bennük.