Már szinte mindenhol kapható a finom édes és lédús dinnye, a nyár egyik közkedvelt gyümölcse. Biztosan mindenkinek van egy kedves nyári emléke, amikor a nagyszülőknél, tóparton üldögélve nagyokat harap a piros dinnyehúsba, amelynek leve végigcsorog a szájszéleken, még a meztelen lábakra is jut egy két csepp.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
Sokan mondják, hogy a dinnye akkor lenne tökéletes igazán, ha nem lennének benne azok a kis fekete magok. Amúgy már kapható olyan fajta is a kereskedelemben, amely nem tartalmaz magokat.
Igen ám, de voltaképpen semmi baj nincs azzal, ha egy két magot a nagy habzsolás közepette véletlenül lenyelünk, hiszen a tápcsatornánkon áthaladva nem okoz semmiféle problémát, ahogy bement, úgy távozik is. De nem árt tudni, hogy ha ráharapunk a magokra, szervezetünk számára értékes aminosavakhoz jutunk.
Ha szeretnénk feltankolni vasból, cinkből, kalciumból és B-vitaminokból, akkor nyugodtan rágjuk össze a dinnye magjait, sőt, aki kipiszkálja, azét el is kérhetjük, ha duplán szeretnénk részesülni ezekből az esszenciális anyagokból. Ugyanakkor a magok tartalmaznak telítetlen zsírsavakat, ez jót tesz az érrendszernek, ezért a keringési problémákat is ki lehet védeni.
Ne felejtsük el, hogy a dinnye piros színű, ez pedig a likopinnak köszönhető, így remek antioxidáns, ráadásul víztartalma eléri a 90 százalékot, így nagyszerűen méregtelenít is.